Krasznai Tünde kiakasztotta a verseny szervezőit

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 12. 08:45
Nem tudta a szövegét, és ingyenpiát követelt Krasznai Tünde egy hétvégi eseményén – állítja a duciszépségverseny szervezője. Az x-faktoros ­viszont teljesen másként emlékszik a történtekre. Nem érti, miért vádolják hazugsággal.
Sz. B.

Krasznai Tündét igazán őszinte lányként ismerte meg a közönség, hiszen soha sem titkolta múltját, az újságírók előtt sem játszotta meg magát, ha bulizni támadt kedve, nem érdekelte, hogy vakuk villognak körülötte. Mindig önmagát adta.

Talán épp ez a nyíltság az oka annak, hogy sokan balhés lánynak könyvelték el. Egy hétvégi eseményen is félre­értelmezték a viselkedését. Az X-Faktor jellegzetes hangú énekesnője a Miss Dundi és Dögös szépségverseny döntőjén vett részt szombat este mint sztárfellépő.

– Borzasztóan viselkedett, nem elég, hogy elhagyta a teremben a CD-n lévő zenei alapot, nem tudta a szöveget, csak halandzsázott – kezdte sorolni a Borsnak az egyik szervező Tünde bűnlajstromát. – Rá­adá­sul hosszú időre eltűnt egy férfival. Panaszolta, hogy ő nem fogyaszthat ingyen a büfében, de ez mindegy is volt, mert mindenkivel meghívatta magát. Nem csak ingyenpiát kért, azt is elvárta volna, hogy vigyünk neki vacsorát, küldjünk érte kocsit – panaszolta az egyik szervező.

A Bors munkatársa ezután felhívta az énekesnőt, aki már a verseny említésére is ingerültté vált, de miután meghallotta, milyen emlékeket őriznek róla a résztvevők, kikelt magából. Úgy tűnik, Tündiben is sok sérelem maradt.

– Kikérem magamnak ezt a hazugságot! Hogy ne tudnám annak a két dalnak a szövegét, amit akkor is tudok, ha álmomban felkeltenek, hiszen az X-Faktorban is előadtam. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy elhagytam a CD-met, ­éppen ők voltak azok, akik elkutyulták, ezért nekem kellett hazarohannom egy másikért, mielőtt továbbmentem volna a következő bulira. Mindezt a barátnőm is tanúsíthatja, aki elkísért a hétvégén – magyarázta Tünde, majd leszögezte, ő csak húsz percre ment ki dohányozni azzal a férfival, akivel összeboronáltak. 

Népszerűséget a duci nőknek!

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Magyarországon egyedülálló Miss Dundi és Dögös szépségversenyt. 2012-ben volt az első szárnypróbálgatás, ahol összesen tíz lány került be a döntőbe, egy évvel később már két kategóriában, 30 fölöttiek és alattiak mérethették meg magukat. Az idei versenyt azonban már egészen más távlatokba helyezték a szervezők. A rendezvény egész napos volt, melynek keretein belül kiállítás, divatbemutató és workshop is helyet kapott.

A rendezvénysorozat célja az, hogy elfogadottá tegye az átlagosnál nagyobb méretekkel rendelkező szépségeket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.