Milliókat utasított el Heilig és Eszményi

Eszményi Viktória
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 12. 11:45
Dzsungelbe hívta volna az RTL Klub a Heilig–Eszményi házaspárt. A Szombat esti láz sztárjai köszönik, de nem kérnek az efféle megpróbáltatásokból. A zenészek szakmai okok miatt mondtak nemet.
kbv

Rekkenő hőség, spártai körülmények, földön alvás, madárpókok, óriáskígyók, megerőltető feladatok, és esetenként élelemmegvonás – ez az, amit a többmilliós összeg ellenére sem vállalt el Heilig Gábor és Eszményi Viktória.

A házaspárnak az ősszel induló Celeb vagyok, ments ki innen! adásaiban kellett volna próbára tenni túlélőösztöneit. Ám nemet mondtak a 6–7 hetes nyomorgással és embert próbáló feladatokkal kecsegtető felkérésre.

– Valóban behívott minket a csatorna egy megbeszélésre, ahol megkérdezték, hogy lenne-e kedvünk a dzsungelbe menni. De ez nem nekünk való történet. Mindketten úgy gondoljuk, hogy inkább olyan műsorokban szeretnénk szerepelni, ami a szakmánkhoz, a zenéhez van köze – mesélte lapunknak Heilig, aki feleségével, Vikivel úgy mondott azonnal nemet a csatornának, hogy még az erőt próbáló műsorban való szereplésért járó gázsira sem kérdeztek rá.

Pedig, ha hinni lehet a folyosói pletykáknak, nem is kis összegről van szó. A Szombat esti lázban egy-egy celebnek 2,5 millió forint ütötte a markát, az egzotikus környezetben még ennél is többet zsebelhetnek be a résztvevők. Mivel a házaspár mindkét tagját csábította a csatorna, akár 6–7 millió forinttal is gazdagodhatott volna a családi kassza.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.