Aktuális

Sokkoló dolgot találtak a szomszédok a hűtőjében

Bors

Létrehozva: 2014.06.12.

9 éves kislánya holttestét tette az anya, amelyről a többi gyermeke is tudott, hiszen ők is kerestek ételt a lakásban. Az apa azt hitte, lánya él, hiszen az anyja a telefonban még énekelt is neki és úgy beszélt róla, mintha mintha minden renden volna.

Az apa azt hitte, fogyatékos lánya életben van, ezért is lepődött meg, mikor megtudta a rendőröktől, hogy halott, ráadásul a szomszédok találták meg a hűtőbe tuszkolva - írja a Ny Daily News.

A 9 éves houstoni lány holttestére a hét elején bukkantak rá, az anya állítása szerint pedig január 29-én hunyt el. Az asszony azt magyarázta a szakembereknek, hogy reggel mikor az ágyához ment, már nem lélegzett, ezért betakarta, és miután a kisebbiket elkísérte az iskolába, a nagyobbat betakarta és a frizsiderbe tette.

Az apa sírva azt nyilatkozta a sajtónak, hogy két hónapja látta utoljára a lányát, de kiderült, hogy abban az időben éppen kórházban volt, ráadásul a memóriájával is problémák vannak. Mivel mostanra épült csak fel, ezért nem tudta meglátogatni a gyereket, és most azt reméli, hazaviheti a kisebbet, akit a hatóságok azonnal elvettek az anyától, mikor kiderült mit tett.

Most a boncolás eredményét várják a rendőrök, eddig nem tartóztattak le senkit az ügyben.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek