Aktuális

Megtalálták a Romkert gyújtogatóját

Bors

Létrehozva: 2014.06.16.

A rendőrség a nyomára bukkant annak a férfinak, aki felelős lehet a Romkert fegyújtásáért, melyben egy ember meghalt. A gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Megtalálta a rendőrség azt a férfit, aki alaposan gyanúsítható a Rudas fürdő melletti Romkert diszkó 2007-es felgyújtásával, tudta meg a Bors. A gyanúsított – aki miatt a tűzvészben egy ember meghalt – információink szerint szabadlábon védekezhet.

Miközben a gyújtogatás elkövetőjét nem vették őrizetbe, az ügy másik gyanúsítottja, az éjszakában ismert T. György – egy közlekedési baleset során okozott könnyű testi sértés miatt – február óta előzetes letartóztatásban van.

Emlékezetes: 2007 áprilisában porig égett a Rudas gyógyfürdő melletti Romkert. Egy biztonsági őr – a 48 éves S. István – összeégett, testfelületének kilencven százaléka sérült, másnap a kórházban életét vesztette. Az a férfi, aki kimentette a lángok közül, könnyebb sérüléseket szenvedett.

Megkerestük a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát. Kizárólag arról tájékoztatták a lapunkat, hogy eljárást folytatnak halált előidéző közveszélyokozás bűntette miatt. Az ügyben három embert hallgattak ki gyanúsítottként.

A nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak választ arra, hogy a gyújtogatás elkövetésével gyanúsított embert miért nem vették őrizetbe. Korábban megírtuk: információink szerint a hatóság azt várja T. Györgytől, hogy terhelő vallomást tesz a rendőrmaffiaügyben és más eljárásokban érintett Vizoviczki Lászlóra. Munkatársunktól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek