Aktuális

Házipornóval keres zsebpénzt az egyetemista – videóval

Bors

Létrehozva: 2014.06.18.

Kikötőben vagy reptéren szeretné szervezni a közlekedést a 20 éves lány, de a diplomáig rögös az út, és sok pénz is kell hozzá. Úgyhogy amatőr pornóklipeket forgat – magáról.

Van, aki pincérkedik, más szórólapozik vagy újságot osztogat, megint más bébiszetterkedik vagy korrepetál. Sok egyetemi diák kényszerül arra, hogy valamilyen munkát vállaljon a tanulmányai mellett, hogy megélhetési, iskolai vagy buliköltségeit fedezze. Németországban például a hallgatók kétharmada. A 20 esztendős Lucy azonban sokkal pikánsabb melót végez.

Nem, nem pénzért árulja testét, annál ő „kedvezőbb” konstrukcióba fogott bele. Igaz, végül is ő is szexszel keres pénzt: saját pornóvideóit tölti fel a netre, aminek megtekintéséért fizetni kell. – Egy jól fizető mellékállást szerettem volna, és az ötletet egy tévében látott dokumentum-riportfilm adta – nyilatkozta a Bildnek a lány, aki kilenc hónapja tanul a wismari főiskolán hajózás- és közlekedéstudományt. Az álma az, hogy logisztikai menedzser legyen egy kikötőben vagy egy légi kikötőben. De ehhez hat szemesztert kell végigcsinálnia, ami sok pénz!

Az általa „forgatott” privát pornófilmecskéknek nincs cselekménye, csak a lényegre, a szexuális aktusra fókuszálnak. A kérdésre, hogy nagy önfeladást, lelki küzdelmet okozott-e először a kamera elé állnia, azt felelte: nem voltak túl nagy gátlásai. Az első jelenetet egy ismerősével készítette el.

Egy klip 2-6 percig tart, az ennél természetesen jóval hosszabb nyersanyagot Lucy maga vágja meg a számítógépén. Aztán feltölti egy weboldalra, amit speciálisan ilyen szolgáltatásra hoztak létre. Egy klip megtekintéséért 6 eurót (1800 forintot) kell fizetni. Hogy mennyit keres a Lucy Cat művésznevű diáklány, azt nem akarja elárulni, de abból nem csinált titkot, hogy a bevételnek az egynegyede az „előadóé”. Eddig 64 kisfilmet tett közzé.

Egy Berlinben készült felmérés szerint, amiben a tudományos akadémia is közreműködött, a fővárosi hallgatók 4 százaléka a szexiparban dolgozik valamiképpen. Lucy-t a diáktársai mindenesetre már gyalázták a Facebookon, de azt mondja, nem érdekli. – Teszek rá, nem szégyellem magam. Az egészet azért csinálom, hogy aztán azt csinálhassam, ami az álmom – jelentette ki határozottan.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek