Aktuális

Hányás és hasmenés támadta meg Magyarországot

H. Á.

Létrehozva: 2014.06.19.

Szinte nincs olyan az országban, aki – maga vagy környezete révén – ne tapasztalta volna a napokban, hogy ugrásszerűen megnőtt a hasmenéses, hányásos megbetegedések száma. Járvány ugyan nincs, de akadt munkahely, ahol a dolgozók majd’ tízenöt százaléka érintett volt. Mi ez?

Négyéves Dani fiam egyik éjszaka rosszul lett, többször hányt, másnapra be is lázasodott. Az orvos azt mondta, diétával és sok folyadékkal pár nap alatt elmúlik. Azóta szinte az egész családon végigfutott a nyavalya. Valószínűleg a balatoni nyaraláskor szedtük össze – meséli a Borsnak Nikoletta.

Egyre többen tapasztalnak hasonlót az országban. Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint négy megyében kisebb, közösségi gastroenteritisjárványt jelentettek az utóbbi időben. Egy szabolcsi kórházban és egy Fejér megyei üzemben is huszonöten betegedtek meg, ami előbbinél tíz-, utóbbinál pedig tizenöt százalékos arányt jelent.

A központ szerint nincs országos járvány, mégis több hasmenéses, hányásos megbetegedés fordul elő, mint általában. – A meleg miatt halmozódás mutatkozik a tápcsatornákat érintő megbetegedések számában – mondja dr. Bense Tamás háziorvos. Szerinte ezeket a helytelen táplálkozás miatti gyomorrontások, a rossz higiéniai körülmények vagy például a rota- és a calicivírus okozhatja. A kórokozók ugyanis szeretik a meleget.

– A lángos, a dinnye vagy a sárgabarack „meghajthat”, de a lenyelt strandvíz is okozhat ilyen tüneteket. Főleg a gyerekek vannak veszélyben, ők már egy hasmenés miatt is kiszáradhatnak. Diéta és sok folyadék a legjobb gyógymód, ha egy nap után sincs javulás, forduljunk orvoshoz!

Hogy kerüljük el?

- Mossunk gyakran kezet.

- Tegyük gyorsan hűtőbe az élelmiszereket.

- Ürítsük gyakran a kukát.

- Ne együnk zsíros vagy könnyen romló ételt (például nyers tojás)
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült