Celeb

Kihízta ékszereit Molnár Anikó

Böszörményi Lilla

Létrehozva: 2014.06.19.

Molnár Anikó kilencvennapos diétát tart, de esze ágában sincs sanyargatni magát. Az egykori valóságshow-hős húsz kilótól szeretne megszabadulni, hogy ismét legszebb ruháiban parádézhasson.

Moletten sokkal jobban érzi magát a bőrében – állítja Molnár Anikó. Az egykori Nagy Ő mégis változásra vágyik.

– Meguntam, hogy húsz kiló felesleg van rajtam. Megérkezett a nyár, és a hőséget ­sokkal nehezeb­ben viseli egy duci ember. Mondhatnám úgy is, hogy nem éppen komfortosan. Télen könnyebb a helyzet, szó szerint melegíti az embert a háj – ironizált Anikó, aki többek között a ruhatára miatt kezdett bele a diétába.

– Nem férek bele a kedvenc ru­háim­ba, amiket még Amerikában vettem magamnak. Az ékszereimmel is ez a helyzet. A merev karperecek nem csúsznak fel a csuklómra, és a gyűrűimet sem tudom felhúzni az uj­jaimra. Márpedig rengeteg gyönyörű holmim van, így inkább a diétát választottam. Mondjuk úgy, hogy meguntam a duciságot, és egy kis változásra vágyom.

Anikó soha nem áll mérlegre, egyedi módszerrel tartja számon a súlyát. – Nem hiszek a kilókban, sőt ha megkérdezik, hány kiló vagyok, válaszolni sem tudok, mert nem mérem magam. A ruháim viszont ilyenkor is a segítségemre vannak. Ha például most, a diéta után újra rám jönnek a kedvenc darabjaim, az lesz az ideálistestsúly számomra – tudtuk meg a sminkmestertől, aki szerint a hízáshoz betegsége is erősen hozzájárult.

– Három gerincsérvem van, emiatt nem tudok bármit sportolni, ráadásul majd két éve letettem a cigarettát, amivel együtt járt a nassolás. Egy biztos, most elhatároztam, hogy végigcsinálom ezt a diétát, de még véletlenül sem fogom sanyargatni magam. A kilencvennapos diéta lényege a rendszer. Egyik nap csak gyümölcsöt eszik az ember, míg a másikon csak fehérjét, keményítőt vagy szénhidrátot. Szerintem ez ideális diéta, és legalább tíz kiló súlyvesztéssel járhat, ha három hónapig kitartóan végigcsinálja az ember. Én végig fogom – jelentette ki Anikó, aki a diéta mellett rendszeresen konditerembe is eljár. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...