Ötven éve van a pályán, karrierje megérett egy jelentős elismerésre –legalábbis így érzi Zalatnay Sarolta. Hogy ez miért várat magára? Cini szerint azért, mert sokszor a nem megfelelő személyeknek szólt be.
Fél évszázada lépett először színpadra Zalatnay Cini. Karrierje ívét ugyan meg-megtörte egy új divathullám és pár börtönév, de mindig visszatért. Amit a hivatásában elért, azt rengeteg rajongó és a popszakma is elismeri, hivatalos díjakkal azonban nem halmozták el. Nem csoda, hogy Cini egy rádióműsornak nyilatkozva arról beszélt, szeretne a nagy pályatársak, Kovács Kati és Koncz Zsuzsa nyomdokaiba lépni. Ők Kossuth-díjasok…
– A szívem mélyén nagyon remélem, hogy csatlakozhatok a nagy hármashoz, hogy valamivel az én életemet vagy életművemet is jutalmazni fogják valakik, valahol. Nagyon boldog vagyok, hogy végül is mindannyian eljutottunk odáig, hogy államilag már komolyan díjazzák a munkáinkat. Amikor kezdtünk, ez nem volt divat, inkább csak egyéb művészeti ágakban. És most nagyon örülök, hogy az én generációm eljutott ide – fogalmazta meg gondolatait az énekesnő műsorvezetői kérdésére.
Való igaz, Cini nevéhez több mint ötszáz dal, húsz lemez, ötven kislemez, tizenegy könyv és hat film köthető. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy nem túl simulékony természete, és ballépései alaposan megnehezítik azok helyzetét, akik a díjakról döntenek.
– Tudom, hogy mindig a generációm legrenitensebb énekesnője voltam. Ez megnyilvánult abban, hogy nekem volt a legrövidebb szoknyám volt, én voltam a legharsányabb, legszabadszájúbb. Mindenkinek odamondogattam. Lehetséges, hogy nagyon sok díj lehetőségét ezzel szúrtam el. Mert sokszor odamondogattam olyannak is, akinek nem kellett volna – tette hozzá Cini, hozzátéve: mindig sikerült visszacsábítania a közönségét.
A Bors megkeresésére Zalatnay egy percig sem tagadta, gondolatban már ő is átvette a Kossuth-díjat. – Taknyos kislánykorom óta énekelek színpadon, egyike voltam azoknak, akik már a rendszerváltás előtt is hirdették a popot, a rockot és ezt külföldön is díjazták – nyilatkozta lapunknak.
– Gratulálok Katinak, gratulálok Zsuzsának! Elismerem a díjazottakat, örülök nekik és velük. De szeretnék közéjük tartozni! Amit tettem, és amiért bűnhődtem, annak nincs köze a zenéhez. Vágyom az elismerésre, vagy az életművemért – mert ötven év nagy idő –, vagy azért, mert mások is úgy gondolják, megérdemlem.
