Gönczi Gábor: ha apa leszek, a tempón is lassítok

Hogyan lehet bírni azt az őrült tempót, amit önmagának diktál? Főállásban szerkesztő-műsorvezető, részmunkaidőben pedig énekes vagy épp fordítva?

Magam sem tudom. Egyébként kivételes alkalom volt, hogy hétköznap este felléptünk a srácokkal. Hosszú távon azért ezt nem bírnám, öreg vagyok már ehhez. Az utóbbi időben ha reggel korán kell kelni, alaposan meggondolom, mikor fekszem le, különben minden bajom van. Úgy, ahogy most is. Nekem a Smile zenekar a szenvedélyem, minden hétvégén kell belém bizonyos kilométer, hogy jól érezzem magam. Imádok nyüzsögni, ott lenni, ahol történik valami. Valahol még az éjszakázást is szeretem, csak aludhassak utána.

Külkereskedelmi főiskolán tanult, ami elég messze áll a televíziózástól.

Rádöbbentem, nem is érdekelnek annyira a számok és a fősuli utolsó évében elmentem újságíró-iskolába. Mérlegeltem a jövőmet. A verzió: bank, B verzió: bármi, csak ne a bank. Gyakornokoskodtam több műsorban, és már az első nap megvolt nekem a „vaóóó” érzés, ami egy bankban soha nem történt volna. Döntöttem. A tévézést választottam és nem bántam meg.

Huszonegy évesen hívtak a Fókuszhoz, azóta ezt csinálom. Egyik héten a műsorvezetője vagyok, ami igazi jutalomfalat, másik héten a szerkesztője, ami viszont rengeteg izgalommal jár. Ilyenkor sokkal többet dolgozom, és felelősséggel tartozom minden mondatért. Reggeltől estig a stúdióban vagyok, kitaláljuk a témákat, felügyelem a készítés fázisait és levezénylem az adást.

Szerkesztőként az a feladata, hogy elérje, a sztárok önnel és csapatával osszák meg legféltettebb titkaikat, magánemberként viszont kerüli a sajtómegjelenéseket. Ez a két szemlélet nem üti egymást?

Legtöbbször azok az emberek bukkannak fel a műsorokban, az újságok hasábjain, akik gyakorlatilag ebből élnek, ez biztosítja számukra az állandó jelenlétet a médiában. A művészek általában csak az örömüket és bánatukat osztják meg. Igazából az sem titok, ami velem történik. 

Sőt! Ha van aktualitása a hírnek, én magam hozom nyilvánosságra, de a munkám miatt egyébként is sokat vagyok a képernyőn, benne vagyok a köztudatban, feleslegesen pedig értelmetlen lenne szerepelgetni. Családi dolgokról én sem szívesen beszélek, és nem miattam, hanem a szeretteim miatt, de ha szükségét látom, akkor természetesen megteszem. Ha például gyerekem születik majd, nyilván nem fogom eltitkolni…

Ha a tévézést nézzük, akkor a neve összeforrt a Fókusz című műsorral. Tizenhét év után nem érzi szükségéta változásnak, illetve hova lehetne egyáltalán továbblépni? Nem ragadt meg ezen a ponton a karrierje?

Nem, egyébként pedig semmi sem tart örökké. Én magam is el szoktam gondolkozni azon, hogy meddig áll még jól nekem a magazin műsorvezetősége, de mindig elakadok annál a pontnál, hogy szeretem ezt csinálni. Így vagyok a zenéléssel is. Amikor nem lesz kedvem elindulni éjfélkor, hogy odaérjek egy helyre, ahol egykor van dolgom, akkor nem fogom csinálni.

Azt mondják, az ember négy-öt évente váltson munkahelyet, kezdjen valami egészen újba. Ez jól hangzik, na de mit csinálhatnék ennél szívesebben? Imádom a televíziózást, a hírműfajt, a pörgést, és azt gondolom, értek is hozzá. Majd, ha megunom, váltok. El tudnám magam képzelni akár egy show-műsorban is, ahol az improvizációnak nagy jelentősége van. Úgy érzem, jó lennék benne.

Mindazok ellenére, amit most elmondott, próbálgatja a szárnyait a civil életben is. Könyvet írt és egy különleges vállalkozás megvalósításán dolgozik.

A barátommal kitaláltunk egy új őrültséget, egy új hirdetési lehetőséget, az online sajtófalat, amelynek most épp a fesztiválverzióján is dolgozunk. A könyvírást sem hagyom abba, vannak még ötleteim. Ráadásul most a szegénysorból származó gyerekeknek szervezek koncertet, ahol profi előadókkal léphetnek fel. Egyszerűen nem tudok a hátsómon ülni, így házalok az ötletemmel. A nevem miatt könnyebben felveszik nekem a telefont, az első ajtókon be tudok menni, de amint annál a résznél tartunk, hogy lesz pénz vagy nem lesz, már ott tartok, ahol mások.

A Fókuszban felelős szerkesztőként is bizonyíthat. Milyen főnöknek tartja magát?

Szerencsére azért vannak még fö­löttem, de klasszikus értelemben nem vagyok tipikus vezető. Azt vallom, hogy hibázni lehet, emberi dolog, én is szoktam, de ezt be kell látni, és le kell vonni a tanulságokat. Egy dolgot nem szeretek, a lustaságot a mellébeszéléssel. Jobban díjazom, ha a riporter egyenesen megmondja, hogy nincs kedve, ideje vagy energiája az adott feladathoz.

De ha elsunnyog, akkor mérges vagyok. A gyengébb szövegekért sem szidok le senkit, és azért sem, ha nincs annyi fantázia az anyagában, mint amit én képzeltem, hisz a mi munkánk félig iparosság, félig művészet. A lényeg, milyen fűszert adunk hozzá.

Tizenhat éves korától a keresők táborát erősíti. Jól bánik a pénzzel?

Az évek során szépen megvalósítottam az álmaimat. Mindig kitűztem magam elé egy célt, és megkerestem rá a fedezetet. Először például vettem egy rozzant autót, majd egy nem túl drágát, de újat, aztán egy drágább új autót, majd lakást és így tovább. Egy dolgot nem csináltam: nem tettem félre egyetlen vasat sem. Ez nem vall bölcs előrelátásra, de úgy gondolom, mindig lesz valahogy. Nem igazán vagyok tartalékoló.

Elkényeztetett a sors, hisz tinédzserként zenélni kezdtem, és nem sokkal később komoly gázsit kaptam érte. Aztán huszonegy évesen már rendes fizetésem volt. Ha a dolgoknak meg kell szakadniuk, abban bízom, hogy a tudás, amit megszereztem, a szorgalom, ami bennem van, előrevisz majd. Egyébként ezeket tekintem a siker kulcsának is. Az elszántságot, a szorgalmat, hogy valami olyat tudjunk, amit más nem, és persze jókora mázlifaktor is szükségeltetik hozzá.

A feleségével, Tatár Csilla riporterrel ellentétes munkabeosztásban dolgoznak. Hogyan tudják kisakkozni az egymásra szánt időt?

Ez egy mátrix. A két noteszben – ha csak úgy összeraknánk – nem lenne közös pont. Kéthetes időszakra bontjuk a naptárunkat, és szervezkedünk, hogy na, azt tegyük ide, azt oda, ezt itt csináljuk együtt, amazt nem vállaljuk el. Ha nem hangolnánk össze az elfoglaltsá­gainkat, soha nem találkoznánk. Én eszetlen vagyok ilyen téren, Csilla állandóan mondja, hogy újratervezés. Ennek köszönhetően az estéink megvannak, oda nem vállalunk semmit, és igyekszünk kettesben megélni azokat. A hétvégék nagy részét is együtt töltjük, aztán én olykor elmegyek zenélni. 

Romantikus férfinak tartja magát?

Határozottan igen. A lélekrezdülésekre az átlagnál jobban odafigyelek. Csillával napközben kétóránként beszélünk telefonon, sokszor látom a körülöttem lévőkön, hogy csodálkoznak ezen. Tisztában vagyunk a másik gondolataival, konfliktusaival, vágyaival. Nagy meglepetésszervező vagyok. A harmincadik szülinapi bulijára például odavarázsoltam a kedvenc együttesünket, az Anna and the Barbiest, de olyan is volt, hogy megkértem, tegye magát szabaddá huszonnégy órára, és eljátszottuk, hogy turisták vagyunk Budapes­ten.

Nagyra értékelem a feleségemmel töltött időt. Régebben fontosabb volt egy jó buli, a pia, a baráti beszélgetések, ma már nem. Minőségi társasági életet élünk. A tömény szeszt lecseréltük vörösborra, emellett kifejezetten jó beszélgetni. Szenvedélyünk lett az utazás, ha tehetjük, kettesben vágunk neki a világnak, és sosem hittem, hogy eljön a pillanat, amikor szeretek otthon maradni, de lám, eljött.

Úgy tűnik, már csak egy gyerek hiányzik az életéből. El tudja magát képzelni apukaként?  

Abszolút. Elsősorban kislányra vágyom, aztán persze jöhet a fiú is. Mindig nagyon örülök, ha kisgyereket látok. A gyerekvállalás nem az ötéves tervemben szerepel. Ez a terv sokkal szűkebb. Szerintem, ha apa leszek, akkor a tempón is lassítok, majd az élethelyzet hozza magával a változásokat.

Sportol valamit?

Ennyire látszik, hogy nem? Tudom, probléma, de nem sportolok. Ebben benne van a lustaság és a  csomó mellébeszélés, hogy mikor, mit, hogyan? Igen, elmehetnék én is reggel hétkor vagy este kilenc után futni, de nem esne jól. A sportok nagy részét unom, pedig tudom, hogy fontos lenne az egészségem és a formám megőrzése érdekében. Egyedül az étkezésemre figyelek oda, de ebben ki is merül nálam a törekvés az egészséges életmódra.