Celeb

Hoppá! Tiniket világosít fel Caramel

Bors

Létrehozva: 2014.06.30.

Szexről és drogokról tart felvilágosítást Caramel tizenéveseknek. Az énekes egy jótékonysági programsorozat keretén belül vállalta, hogy beszél a kényes témákról a srácoknak.

Hátrányos helyzetű tinédzserekkel osztja meg tapasztalatait egy kötetlen beszélgetés során Caramel.

Mint köztudott , az énekes is igen nehéz gyerekkort tudhat maga mögött, és talán ezért is vállalta el nagy örömmel, hogy a Mosolyvadász program rendezvényeként gyermekotthonokban segítse a rászoruló fiatalokat. – Pontosan tudom, milyen az, amikor nem számíthatsz senkire, és mindennapos gondokkal küzdesz. Éppen ezért szeretném egy kicsit, ha csak néhány órára is megkönnyíteni ezeknek a gyerekeknek a hétköznapjait – mesélte a Borsnak Caramel, aki szakemberek előadássorozatát követően, egy közvetlenebb beszélgetéssel próbálja megtalálni a közös hangot a srácokkal.

– Nem könnyű feladat egy-két óra alatt nyitottá tenni őket, főleg ilyen kényes témákban, de gyakran sztorizgatok és mesélek a saját életemről, arról, hogyan jutottam el idáig, és milyen út vezetett a sikerhez. Érdekes például, hogy ha drogprevencióról van szó, sokkal gyorsabban felszólalnak, mint mikor a szexuális témák kerülnek elő – magyarázta Caramel, aki a kínos témák után saját dalaival oldja a feszültséget és alakít jó hangulatot.

Néhány hétre az apaságtól

Már csak néhány hét és megszületik Caramel első gyermeke. Az énekes a Borsnak elmondta, alig várja, hogy végre a kezébe vehesse a kicsit. – Már minden szükséges babaholmit megvásároltunk a kocsitól kezdve a kiságyig. Ez a kilenc hónap pont elegendő arra, hogy mindketten felkészüljünk a szülői feladatokra – árulta el az énekes. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091557_auto_resized.png
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090509_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezért nem adott autogramot Schäfer András a Puskás Arénában (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók