Sport

Brit összeesküvés végzett Puskásékkal a vb-döntőben?

Sz. S.

Létrehozva: 2014.07.04.

Napra pontosan hatvan éve veszítette el a focihistória második magyar vb-döntőjét a válogatott, mely 1938-ban az olaszok, 1954-ben Bernben Németország ellen hajtott fejet az aranymeccsen.

Hogy miként eshetett meg a 3:2-es magyar fiaskó 1954. július negyedikén az Aranycsapattal, erről a Kossut-díjas írót, Moldova Györgyöt kérdeztük. – Magyar specialitás: rendre a célban botlunk el – kezdte. – A svájci vb idején bomlóban volt a sztálinista Magyarország, ez az erkölcsi széthullás érezhető volt az Aranycsapat tagjain. Több játékos elkapatta magát, ami törvényszerűen vezetett vereséghez. 

A berni 2:3 után a pesti utcán berzenkedett a nép, és Moldova azt vallja, az 1956-os forradalom kirobbanásában e vereség okozta tömegfeszültség alapvető szerepet játszott. Azt zagyvaságnak nevezte, hogy a magyarok fejenként egy Mercedesért adták el a döntőt.

Buzánszky Jenő, a vb-döntőben pályára lépő magyar csapat egyetlen ma élő tagja szerint a Svájcban közreműködő brit játékvezetői kar tagjai számoltak le az Aranycsapattal. – Revánsból söpörték el egy kis kommunista ország együttesét, mely 1953-ban megalázta Angliát a londoni 6:3-mal – jelentette ki az Aranycsapat jobbhátvédje, majd a tényeit sorolta:

- A németek elleni csoportderbin az angol William Ling hagyta szétrúgni Puskás Ferencet.
- A brazilokkal szembeni negyeddöntőben az angol Arthur E. Ellis indokolatlanul állította ki Bozsik Józsefet.
- Az Uruguayjal vívott elődöntőben a walesi Benjamin Griffiths „jóvoltából” szabadon durváskodhatott az ellenfél.
- Az aranymeccsen Ling (újra ô!) 3:2-es német vezetésnél megadta Puskás Ferenc gólját, de Griffiths partjelző lengetésére lesnek minősítette azt.

Buzánszky felvetésünkre cáfolta, hogy több társa italozott volna az aranymeccset megelőző éjszakán. Azt nem tudja, valóban metamfetaminnal doppingolt az ellenfél, majd elárulta, az ezüstéremért kapott pénzből Piliscsabán házat vett. 

Hiányzott az utolsó lépés

Puskás Öcsiék Svájcban 9:0-ra verték Dél-Koreát, a németek (8:3) és a brazilok (4:2) sem tudtak ellenállni, Uruguayt (4:2) hosszabbí-tásban törték meg, és végül következett a 2:3 a Die Mannschaft ellen. Magyarországon csalódásként élték meg az ezüstérmet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619413
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088510_auto_resized.png
hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619413
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított