Aktuális

Milliók járnak Hunvald Györgynek

Bors

Létrehozva: 2014.07.04.

Bár egy évre elítélték, mégis milliókra perelheti az államot Hunvald György. A volt VII. kerületi szocialista polgármester két évet és hét hónapot töltött előzetesben. Egy évvel és hét hónappal többet, mint amennyire végül ítélték.

Hunvald Györgyöt 2009. február 9-én vették őrizetbe. Három nap múlva előzetesbe helyezték, a következő év májusában került ki a börtönből, aztán októberig megint cellája foglya lett. Ezután ismét szabadult, házi őrizetbe került.

A teljes idő, amit előzetesben, illetve otthonában töltött: 31 hónap. Közben szelídültek a vádak, végül három bíróság mondott ítéletet róla. A harmadik, a Kúria jogerős ítélete a héten született meg. Eszerint hivatali visszaélést követett el. Egy évre ítélték. A pluszban börtönben, illetve házi őrizetben töltött 19 hónapért kiesett keresetét, illetve nem vagyoni kártérítést kérhet, ha perre megy. Akár milliókat is kaphat.

Tavaly pedig már valamennyit kapott is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2013 decemberében állapította meg, hogy a magyar hatóságok megsértették a volt MSZP-s polgármester szabadságjogait az ellene folytatott eljárás során. Ezért 4700 eurós (mintegy 1,5 millió forint) kártérítést ítélt meg neki. Hunvald eredetileg több mint 30 millió forintnyi eurót kért. (Hunvaldot, illetve szabadságát töltő ügyvédjét tegnap hiába kerestük.)

Sokba került az államnak

Az adófizetőknek sem volt azonban olcsó mulatság a politikus fogva tartása. Előzetesének minden napja – mint bármely más rabé – napi 8 ezer forintba került. A cirka másfél évet előzetesben töltő Hunvald esetében ez 4,3 milliós költséget jelenthetett. Házi őrizetének költsége, két rendőr átlagos, napi egyszeri ellenőrzésével számolva 4000 forint körül volt. A feleslegesen, többletként kirótt 19 hónap így legalább 2,3 milliót vitt el a költségvetésből.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147503_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713628817
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713628817
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713628817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713628817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713628817
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói