Ütöm a klaviatúrát, szégyen, de én ezen kívül az égvilágon semmihez sem értek. Saját bénaságom okán is tengermély tisztelettel tekintek az ezermesterekre.
Az ezermesterekre, akik könnyedén megbütykölik az autót, saját készítésű bútorokkal rendezik be a maguk építette lakást, miközben persze értenek a gáz-, víz- és villanyszereléshez, burkoláshoz, tetőfedéshez, kemencerakáshoz, és vélhetően a paksi atomerőmű blokkok bővítése sem okozna különösebb fejtörést számukra.
Mindenki ismer ilyen szakikat, az a közös jellemzőjük, hogy rendelkeznek szerszámos kamrával, fás színnel, műhellyel, és szorgos hangyaként napokat képesek ott eltölteni – no nem kényszerből, szerelemből.
Az autodidakta ezermesterekkel csak az a baj, hogy ők is tévedhetnek. És sajnos példák sokasága mutatja, hogy egy-egy ilyen tévedés micsoda tragikus következményekkel járhat. Egy hányaveti módon összedrótozott gázkazán, egy rosszul bekötött villanyvezeték emberi életet követelhet. Így lesz az ezermesterből Mekk mester, aki mások és saját testi épségére is veszélyes.
Most egy kazári horgászt ért végzetes baleset, aki árammal akarta a csalinak szánt gilisztákat előcsalogatni a földből. A férfit a szerettei gyászolják, és közben értetlenül állnak az eset előtt, hiszen, mint mondják: a családfő kiváló szakember volt.
Ennek az esetnek is az a súlyos tanulsága: megfelelő szakképzettség hiányában csak olyan feladatra érdemes vállalkozni, amely nem hordoz különösebb rizikót. Persze tudom én: sokakat a pénztárcájuk, az anyagi lehetőségeik is rákényszerítenek a csináld magad életmódra. Manapság a tévészerelő csak a kiszállásért legombol egy ötezrest. De közben jobb, ha mindenki észben tartja: az egészségnél, az életnél semmi sem lehet drágább.
Van, amikor már a doktor sem segíthet – még ha civilként ezermester is.
