Papolni tudunk arról, hogy így meg úgy rossz a korrupció, csak éppen orrba-szájba csináljuk.
A szakértő szerint az emberek nem ostobák, mert aggasztja őket a korrupció. Hát, kérem szépen, én nem végeztem szociológiát, de aki a korrupció miatt aggódik, az valószínűleg nettó hülye. A korrupció ugyanis nem csak a parlamentben fészkel, hanem ott van a mindennapjainkban: mi magunk vagyunk a korrupció!
Tegye fel a kezét, aki még sosem adott ki pénzt csak azért, hogy valami „elintéződjön/meggyógyuljon/lerövidüljön/megjavítódjon”. Na, ugye! Az a két olvasó, aki maradt, büszke lehet magára.
Mert hiszen tényleg minden korrupcióval működik. Korrumpáljuk az orvosokat, a műtősöket, az ellenőröket, a mentősöket, a taxisokat, a rendőröket, a kéményseprőket, a gázost, a villanyszerelőt, a szobafestőt, az autószerelőt és még órákon át lehetne sorolni a szakmákat. Igen, az újságírást is meg lehet említeni, nem egy példa van erre is.
A korrupció tehát a mindennapok szerves részévé vált. Kikerülhetetlen és kiirthatatlan. A korrupció ugyanis mi magunk vagyunk. Nekünk érdekünk, hogy a kocsi hamarabb elkészüljön a szervizben, hogy az orvosnál ne hat órát kelljen várni, hanem csak kettőt. Hogy a vizsgán átengedjenek még úgy is, ha nem tanultunk. A tízmillió álszent országa vagyunk. Papolni tudunk arról, hogy így meg úgy rossz a korrupció, csak éppen orrba-szájba csináljuk. Jó ez így? Nem. Lehet valamit tenni ellene? Esetleg. De senki sem fog, ebben biztosak lehetünk. Legalábbis azok nem, akiknek módjukban állna, azaz a többség.
Ha pedig már választani kellene, hogy mi aggaszt a leginkább, akkor én Várkonyi úrral értenék egyet, és az emberi hülyeségre voksolnék. Sajnos agyat nem mindenki tud venni egy zsebbe csúsztatott tízezresért.
