Aktuális

A csomagtérből még beszélt szeretteivel kivégzése előtt

Bors

Létrehozva: 2014.07.22.

Édesanyja volt barátja rabolta el az utcáról fényes nappal a szépséges Chloét. Miközben a férfi egy erdő felé száguldott vele, a tinilány kétségbeesetten telefonálgatott a kocsi csomagtartójából, ahova bezárta. Hiába: a rendőrök már nem tudták megmenteni.

Bénító sokkban van egész Svájc. Az utcáról, fényes nappal 11-kor rabolta el Chloét* éppen a 14. születésnapján egy férfi Belmont-sur-Lausanne-ban. Egy parkolóban várt rá, hogy kilépjen az otthonából. Megragadta a buszmegállóba tartó lányt, betuszkolta a kocsija csomagtartójába és elhajtott vele. Szemtanúk, akik látták az eseményeket, azonnal hívták a rendőrséget, amely óriási erőket mozgósított a lány keresésére: több mint 40 járőr vett részt a hajszában.

A riasztás után fél órával látták a tettes fehér Volkswagen Polóját a Savigny felé vezető országúton. Negyed órával később meg is lelték a rendőrök egy erdőben, de már késő volt: holtan találták a tinit és a tettest. A férfi, miután pisztollyal végzett a gyönyörű kislánnyal, magát is a halálba küldte. A gyilkos nem volt más, mint Chloé édesanyjának volt barátja.

Dráma a drámában: a lány a csomagtartóból még kétségbeesetten telefonált segítségért a hozzátartozóinak. Hívta anyukája mostani élettársát is, mire az a Facebookon posztot tett közzé, hogy elrabolták a mostohalányát. A bejegyzést rövid időn belül 2200-an osztották meg.

Mint a svájci Blick írja, a 30 éves tettes korábban semmilyen összetűzésbe nem került a rendőrséggel, amely a család magánszférájára tekintettel eddig nem szolgált információval az indítékról. Egyik lehetséges ok lehet az amiatti harag, hogy Chloé anyukája beleszeretett és hozzá is ment máshoz, habár sajtóinformációk szerint a tettes és az asszony kapcsolata nem volt sem túl hosszú, sem túl mély. Soha nem laktak például együtt. Tavaly szakítottak, most pedig bosszúból elvette azt, ami az asszonynak a legértékesebb volt.

A jómódú családból származó férfi egyébként nagy sportember volt, indult futóversenyeken és sokat focizott. Tavaly októberben még együtt futott Chloé édesanyjával a lausanni maraton 10 kilométeres futamában.

A lány iskolájában ma egy pszichológus áll a diáktársak és szüleik rendelkezésére, hogy segítsen nekik feldolgozni a tragédiát. Csütörtökön megnyitják a 3500 lelkes település templomát a gyászolók előtt, akik egy könyvbe beírhatják Chloéra emlékező soraikat. A könyvet a családnak adják majd oda.

 

(* személyiségjogi okokból a szerkesztőség által adott név)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594910
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143075_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594910
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól