Celeb

Durva: élő Barbie lesz Kelemen Annácska

Bors

Létrehozva: 2014.07.22.

Tudja ugyan, hogy a táplálkozási zavar súlyos betegség, mégis alig eszik Kelemen Anna. Az Édes élet sztárja fejébe vette, hogy csupán két mell, egy száj, meg helyes pofika akar lenni.

Kelemen Anna úgy véli, nem mutat rossz példát a tévénézőknek, ő egyszerűen csak csinos és vonzó szeretne lenni. Ezt azonban sokkoló módon akarja elérni. Az egykori playmate ugyan korábban küzdött súlyproblémákkal, ugyanakkor most sokan megirigyelnék az alakját. Ám ô mégsem elégedett: május óta koplal, hogy minél jobban hasonlíthasson Barbie babára.

— Szeretnék két mell, egy nagy száj és egy arc lenni – jelentette ki az Édes életben Annácska, aki a műsorban még akupunktúrás kezelést is kipróbált, hogy fogyjon. – Tudom, hogy az anorexia betegség, de én nem esem túlzásokba – mondta lapunknak a szőkeség, aki szerint mindig van hova vékonyodni. – Keveset és odafigyelve eszem, este pedig egyáltalán nem. Szénhidrátot soha, alkoholt csak a legritkább esetben fogyasztok. A tévében iszonyú kövérnek látom magam, szerintem öt-hat kiló fogyás még belefér.

Annácska barátai szerint már most sincs miért fogynia, és tökéletes az alakja, ő nem akar „normális” testalkatú lenni, sovány szeretne lenni, ugyanis szerinte az a szép. Életében központi kérdéssé vált a fogyás, már semmi más nem foglalkoztatja, csak hogy miként tudna leggyorsabban megszabadulni még több kilótól.

– A Barbie baba-alkat tetszik, de nem akarok rá hasonlítani. Tetszik, ha egy nő olyan, mint egy gyönyörű bábu – mondta Annácska, aki nemcsak éhezéssel karcsúsítja magát, hanem a lengőbordáit is ki akarja vetetni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...