Aktuális

Kocsival üldözte kirablóját a nagyatádi nagyi

Bors

Létrehozva: 2014.07.24.

Kiraboltak egy idős asszony egy nagyatádi buszmegállóban, a szupernagyi azonban nem hagyta annyiban: lestoppolt egy kocsit, és azzal kezdték üldözni a rablót. Az asszony és segítője elfogták a tettest.

Kedden este nyolckor, a város egyik külterületén várakozott buszra az egyik megállóban az idős asszony, mikor rárontott a 20 éves rabló - olvasható a police.hu oldalán.

H. Norbert kivette a nő táskájából az iratait és a mobiltelefonját is, majd a zsákmánnyal együtt elmenekült. A nagyi azonban nem tétlenkedett, inkább kiugrott egy autós elé, leintette a sofőrt, bepattant mellé, és együtt kezdték üldözni a tolvajt. Norbertet Nagyatádon érték utol, ahol feltartóztatták, és visszatartották, míg a rendőrök a helyszínre nem értek.

– H. Norbertet elfogták, a nagyatádi rendőrkapitányságra előállították, és - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085596_auto_resized.png
origo.hu

Már a gyerekek is jelenthetik a netes bántalmazást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658713
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658713
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei