Munkába temetkezik Varga Viktor. Mást nem is tehet, különben percenként eszébe jutna szeretett nagymamája, akit néhány hete vesztett el. Az énekes verssel búcsúzott „Amamától”.
Soha nem lehet elég felnőtt az ember egy szülő vagy nagyszülő elvesztéséhez és a gyász feldolgozásához. Varga Viktornak 83 éves nagymamájától kellett búcsúznia, és látva édesapja gyötrődését, kétszeresen fáj a szíve.
– Nagyon közel állt hozzánk Amama, így hívtuk, mert kiskorunkban nem tudtuk kimondani a testvéremmel, hogy nagymama – emlékezett Viktor. – Mindenkinek nagyon hiányzik, de talán apukámnak most a legnehezebb. Én egész nap dolgozom, hogy gondolkodni se legyen időm, így csak az estéim borúsak, apu viszont otthon kinéz az ablakon, és látja a nagymamám üres házát.
Együtt éltünk, közös volt az udvar, mindennap találkoztunk. Az utána maradt űr most újra közelebb hozta egymáshoz a szüleimet, aminek örülök, mert az utóbbi időben megromlott a kapcsolatuk – mondta el őszintén az énekes, aki azt is bevallotta, neki egyáltalán nem tetszett a temetés, de azzal vigasztalja magát, hogy a mama biztos elégedett lett volna a búcsúztatással.
– El is zavartam azt az embert, aki a beszédet mondta, egyáltalán nem tartottam őszintének, ezért átvettem én a szót. Éppen az Édes életet forgattuk Horvátországban, amikor a gyászhír jött. Akkor, ott írtam neki egy verset, azt olvastam fel a temetésen – mesélte.
Viktor igyekszik úgy megőrizni a nagymama emlékét, amilyennek élete nagy részében ismerte: vidám, életerős asszonyként.
– Az utóbbi időben már nem érezte jól magát, többször el is mondta, hogy már nem szeretne tovább élni. Amióta elvesztette a férjét, depressziós lett. Talán ő döntött úgy, hogy már nem jön ki a kórházból. Kiderült, hogy lábon kihordott egy szívrohamot, aminek következtében elhalt a szívének egy része. Édesapám kérésére műtötték meg, már lábadozott, amikor jött a rossz hír. Másnap reggel engedték volna haza, de úgy látszik, ezt már nem akarta.
