Aktuális

Félájult kisfiú életét mentette meg a főtörzs

S. D.

Létrehozva: 2014.07.25.

Nem mozgott, erősen verejtékezett, és már vörös volt a forróságtól a bőre annak a gyermeknek, akit szülei a kocsiban hagytak egy balatonfüredi parkolóban, amíg fagyizni mentek.

Csupán perceken múlott, hogy nem esett komolyabb baja annak a háromesztendős gyereknek, akit szülei a legnagyobb nyári hőségben hagytak az autóban egy balatonfüredi parkolóban.

A Borsnak nyilatkozott az a rendőrjárőrnő, aki kimentette a kicsit a kocsiból. – Bár igen nagy hőség volt, az autó egyetlen ablaka sem volt leeresztve – mondta Bakó Barbara fôtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség szombathelyi állományának a tagja. – A gyermek beszíjazva ült a bal hátsó ülésen. Kopogtattunk az ablakon, szólongattuk, de semmire sem reagált.

Felvettük a kapcsolatot az ügyelettel, ahol azt az utasítást adták, hogy szabadítsuk ki a kisfiút – folytatta a 23 esztendős rendőrnő. – A túlsó oldalról betörtük az autó üvegét, hogy a picire ne hulljon üvegszilánk, de még erre sem kelt föl. Bemásztam a kitört ablakon és kiemeltem az autóból, a teste olyan ernyedt volt, mint egy rongybabáé. A bejelentő fiatal pár hozott egy vizes törölközőt, amivel próbáltuk hűteni a kis testét – mondta Barbara. Időközben visszatért a család az autóhoz. Az anya ellen kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást indítottak.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067676_auto_resized.jpg
life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei