Celeb

Újabb fordulat az omegások és a taxis ügyében

B. L.

Létrehozva: 2014.07.26.

Újabb fordulat a megvert omegások ügyében. Csak Benkő László békül a taxissal, az együttes dobosa, Debreczeni Ferenc nem. Ha a bíróság úgy ítél, a taxis végső soron még súlyos kértérítést is fizethet.

Lehet, hogy Benkő László akaratlanul is egy, az Omegán belüli ellentétnek ágyazott meg azzal, hogy kibékült a vele és dobos társával, Debreczeni Ferenccel összetűzésbe kerülő taxissal?

Ciki – ez Debreceni beceneve – most akár elárulva is érezheti magát, hiszen kollégája csak könnyebben, míg ő súlyosan sérült meg a hét végi incidens során. Bár a dobos nem szívesen beszél a történtekről, jogi képviselőjén keresztül eljutott lapunkhoz a zenész álláspontja.

– Ciki esetében szó sincs békülésről. Minket senki nem keresett meg ezzel kapcsolatban. A taxitársaságtól sem hívtak fel, pedig elsősorban a cég felel majd a beosztottja hibájáért – kezdte dr. Futó Barnabás, majd elárulta, a béke egyébként nem Debreczeni jóindulatán múlik.

– Ciki esetében súlyos testi sértésről van szó. Úgy érzi, ilyen mérvű agresszivitást nem lehet elnézni senkinek, hiszen eltört az orra, a karja és két foga meglazult. Ha túl is tenné magát ezen, akkor is megtörtént a feljelentés. Igaz, hogy a mentősök tettek bejelentést, de ettől függetlenül jogilag sem lehetséges a békülés. Közvádas ügyről van szó, így már csak az ügyészség dönthet úgy, hogy megszünteti az eljárást a taxis fiatalember ellen.

De erre is csekély esélyt látok. Benkő László könnyű testi sértés áldozata lett, de Ciki az eset óta mindennap kórházba jár, és már látszik az orrtörés nyoma az arcán, a kezét pedig csak nehezen tudja használni – ecsetelte az ügyvéd.

– A sofőrnek egyetlen esélye lett volna, ha közvetítői eljárás útján bocsánatot kér a sértettektől és megfizeti az esetleges általa okozott vagyoni illetve nem vagyoni károkat. De már ez a lehetősége is elillant, hiszen a közvetítő eljárást csak akkor indíthatják el, ha a gyanúsított a kezdetek óta megbánást tanúsít és beismerően nyilatkozik, de ennek épp az ellenkezője történt – mondta el a két zenész jogi képviselője.

Kártérítés lehet a vége

Az elhangzottak alapján tehát az indulatos taxis szinte kizárt, hogy elkerülje a büntetését. Ráadásul ha Debreczeni sérülése miatt elmarad Omega-koncert vagy egy másik dobossal lép fel a zenekar, beperelhetik a taxistársaságot, amely tovább hárítja a kárt a taxisra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók