Celeb

Norvégiába száműzi magát Szabó Zsófi

GYLF

Létrehozva: 2014.07.27.

Gleccserek, nomád élet – három hétig ez vár Szabó Zsófira, aki egy buszos csoporttal járja be Norvégiát.

Édesapja halála után sokan aggódtak Szabó Zsófiért, a Jóban Rosszban Betty Tanakisé azonban talpra állt, és új emberként építi tovább életét.

A Bors megtudta, hogy az újrakezdés első lépéseinek egyike most egy önkéntes zarándokút, egy embert próbáló kaland, amely fizikai teljesítménynek sem utolsó. Zsófi három héten át, jószerivel gyalog járja majd körbe Norvégiát.

– Régóta nézegettem ezt a lehetőséget, és most döntöttem, elmegyek – mondta a Borsnak. – Ez egy fizetett út, busszal, harmincnyolc honfitársammal kelek útra, akik közül senkit nem ismerek. Hágóvasakkal gleccsereken túrázunk, kajakkal fjordokat szelünk át, mindezt az érintetlen természetben, távol a civilizációtól. Testi-lelki feltöltődésre vágyom, ettől az úttól remélhetőleg meg is kapom majd – mondta az indulás előtti éjszakán a színésznő.

Az sem titok, az út legalább négyszázezer forintba kerül majd, igaz, ebből három héten át a világ legszebb vidékein, szinte nomád körülmények között pihenheti ki majd a monoton hétköznapokat.

– A norvégok szinte csak szendvicseken élnek. Én viszont nem eszem húst. Alaposan betankoltam bio ételekkel, és számos energiaszelet is lapul majd a táskámban. Ifjúsági szállókon, faházakban hajtjuk majd álomra a fejünket, így a tisztálkodás megoldott. Tervezem, hogy egy naplót is írok majd az utamról, igaz, nem lesz alkalmam ezt minden egyes nap megosztani, hiszen vadregényes, a civilizációtól távoli vidékeken feltehetően a telefonunk is napokig néma marad – magyarázta lapunknak Zsófi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597010
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597010
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában