Test és lélek

A születés időpontjával befolyásolják a jellemet

Bors

Létrehozva: 2014.07.27.

Közös álmot tervezni az egyik legnagyobb boldogság. Különösen akkor, ha az az álom egy gyermek. Vajon fiú lesz vagy kislány? Kire hasonlít majd a külső jegyei, s kire a jellemvonásai alapján? Apás lesz inkább, netán anyás? Sokan úgy vélik, mindent meghatároz, hogy mikor születik.

Európai szemmel nézve kissé furcsa, hogy a Távol-Keleten még a családtervezésben is komoly szerepet kap az asztrológia. Most például mindenki igyekszik a szüléssel, hiszen jövő február 19-én kezdődik a Kecske éve, ami a babona szerint szerencsétlenséget hoz. A legszerencsésebbnek a Sárkány évét tartják: 2012-ben ötéves csúcsot ért el a születések száma Pekingben.

Mifelénk inkább a mezopotámiai eredetű, nyugatinak is nevezett asztrológia a divat. Idehaza is vannak olyan párok, akik kiszámolják, milyen állatövbe szülessen az utód.

– Amikor a második gyermekünket terveztük, szerettük volna, hogy decemberben foganjon, s szeptemberben szülessen majd meg, akárcsak az apukája. A Szűz ugyanis nagyon jó, kiegyensúlyozott jegy – árulja el Somogyi-Soós Anita. – Első gyermekünk, Álmos egy napon született az édesapámmal. Ő Skorpió, és nagyon akaratos. Ugyanakkor még mindig jobb, mintha Vízöntő lenne, amit kifejezetten nehéz jegynek tartok. Bár nem vagyok horoszkópmániás, a csillagjegyekben tényleg lehet valami, mert mindhármunkra illik az általános jellemzés. Én Rák vagyok, családcentrikus, a Szűz kiegyensúlyozott, a Skorpió harcias típus – magyarázza.
Az ötesztendős László Gergő fiával büszkélkedő Drigán László viszont azt mondja, párjával eszük ágában sem volt gyermekük születését a csillagjegyekhez igazítani.

– Sokkal fontosabb volt, hogy megérkezzen közénk, és egészséges legyen. Én március 6-án születtem, ő július 19-én látta meg a napvilágot, s mind a mai napig nem tudom, hogy az égövi jegyek alapján mennyire passzolunk egymáshoz. Igaz, nem is érdekel, hiszen a lényeg, hogy jól kijövünk. Sokat utazunk, bár a fiam, ha lehetősége nyílik rá, inkább otthon tölti az idejét – meséli az apuka. Születési dátumaik alapján ő Bika, a fia Rák. Az egyik Föld, a másik Víz elem, ez ugyanolyan remek kombináció, mint a Tűz és a Levegő elem.

A csillagjegy nemcsak a gyermek tervezésekor, hanem már sokkal korábban, a párválasztás idején is felmerülhet, bár Béla és Terike példája mutatja, hogy a szerelem nem ismer korlátokat. A házaspár közel hatvan éve van együtt. Ha megismerkedésükkor megkérdeztek volna egy asztrológust, valószínűleg bele sem fognak az együtt járásba: Béla Kos, Terike Szűz. Tűz és Víz a legrosszabb párosítás, ráadásul a szókimondó és fejjel falnak rohanó Kos meg az érzékeny lelkű, biztonságra törekvő, gondolatolvasásra igényt tartó Szűz elvileg nem jön ki egymással. Nekik mégis sikerült leélni egy életet és felnevelni két gyermeket együtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090026_auto_resized.png
origo.hu

Hihetetlen összeget keres a pucérkodó Megan Fox-hasonmás - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp