Test és lélek

Mi történik, ha a gyerek benyit a hálószobába?

Szikora Katalin

Létrehozva: 2014.07.28.

Még a legnagyobb körültekintés ellenére is előfordul, hogy a gyerek rosszkor nyit be a szülők hálószobájába. Ennek a helyzetnek a kezeléséhez ad tanácsokat E. Tóbiás Sára pszichológus, a Konfliktus klinika weboldal szerkesztője, aki praxisában az ehhez hasonló „balesetekkel” is találkozik.

A helyes szülői magatartást nagymértékben meghatározza, milyen korosztályi ismereteket adtunk már át gyermekünknek a szexről. Ha a téma nem ismeretlen számára, az aktus látványa is könnyebben kerül a helyére. Ha a meglepetéstől nem jut eszünkbe, mit is mondhatnánk, később is tisztázhatjuk a történteket. Adjunk rövid magyarázatot és küldjük aludni! Attól függően, hogy mi maradt még benne, később kérdésekkel fog előállni, amire legyünk nyitottak.

Csak arra válaszoljunk, amit a gyerek kérdez

Egy hároméves gyermek azt hiheti, hogy a szülők bántják egymást, esetleg játékos birkózásnak véli az aktust, és szívesen lenne együtt a felnőttel. Három-négy éves korban már felfedezik a gyerekek a saját testüket, és ringatózva simogatják magukat. Ötéves korban már fontossá válhat, hogy a felnőtt segítsen helyére tenni, hogy az örömszerzés intim dolog, ezt nem mások előtt élvezzük. Fontos, hogy ne hozzuk zavarba a gyereket azzal, ahogyan reagálunk. Mert ötéves korban a kis tudósok már több célzott kérdéssel állhatnak elő, ha meglepik a szülőket aktus közben. A 8-10 évesek pedig már készen állnak az első beszélgetésekre a szexről. Mindig csak azokra a kérdésekre válaszoljunk, amit a gyermek feltesz, ne mondjunk többet, mint amit láthatóan be tud fogadni!

Ne mismásoljuk el!

Kifejezetten fontos, hogy ne tegyünk úgy, mintha semmi nem történt volna, és ne kerüljük ki, hogy megbeszéljük a dolgot. Ha benyitott a szülőkre, mielőtt magyarázkodásba kezdenénk, kérdezzük meg, mit látott: „Kicsim, apuval szeretnénk most kettesben maradni, menj vissza a szobádba! Nem kell megijedned! Biztos kíváncsi vagy, mi történik, de most csukd be az ajtót, hogy felöltözzek, és mindjárt bemegyek hozzád. Semmi baj nem történt, ha pedig kérdésed van, tedd fel! Mindig mindenről kérdezhetsz bennünket! Szeretlek, kicsim!”

Ha egy 3-5 éves kérdezi meg, honnan érkezik a baba, játékos hasonlatokkal elmagyarázhatjuk neki a test működését és a megtermékenyítés lényegét, akár a virágok beporzásával is megvilágíthatjuk a lényeget. Ne ködösítsünk a témában, csomagoljuk a valós dolgokat a gyermek befogadóképességének megfelelően. Nevezzük nevén a nemi szerveket, ne becézgessük, és legyen világos, ki érintheti (szülők, orvos, vagy ő) és mikor van ennek ideje. Egy nyolcéves már rákérdezhet arra is, mit jelent az orális szex. A 8-10 éveseknél már egyre inkább készülni érdemes ezekre a kérdésekre és a válaszokra. Vegyünk nagy levegőt és mondjuk el, pontosan miről is van szó! Például úgy, hogy ez a száj és a nemi szervek érintkezése. Ilyenkor is hasznos, ha szexuális felvilágosító könyvet lapozgatva válaszolunk. A 9-12 éveseknél, amikor a nemi érés időszaka újabb szakaszba érkezik, az első menstruáció kapcsán a szexuális kapcsolat lelki oldaláról is lehet beszélgetni már.

Ritkán okoz traumát

A rajtakapás nem feltétlenül traumatizálja a gyereket, de E. Tóbiás Sárának van olyan páciense, aki ma is traumatikus emlékként idézi fel, hogy rendszeresen hallgatta a szülők szeretkezésének hangját a szomszéd szobából. Bár a szülő szerette volna, ha beszélnek a dologról, ettől ő elzárkózott. Sokáig meghatározta a szexhez való viszonyát is ez az emlék. Fontos hozzátenni, hogy a biztonságában veszélyeztetett vagy kiszolgáltatott, súlyos önértékelési problémával küzdő gyerekek sokkal sérülékenyebbek az ilyen élmények kapcsán. Ha a gyerek kiszorul a felnőttek szerelmi kapcsolatából, vagy ha az anya új kapcsolatban van, és ezt a gyermek nem tudja feldolgozni, az aktus látványa is, vagy pusztán az aktust hallgatni is nagyon kellemetlen számára. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp