Aktuális

Újdonság? Sokat késnek a vonatok

S. D.

Létrehozva: 2014.07.30.

Hat év alatt mintegy 23 évet késtek Magyarországon a személyszállító vonatok – derült ki az Index összeállításából. A MÁV Zrt. lapunknak azt nyilatkozta: idén már sokkal pontosabbak voltak a járatok. Kérdés, így érzik-e az utasok is.

Körülbelül 12 millió perc késést sikerült összehoznia 2008 óta a magyar vasútnak csak a személyszállító vonatokon. Pedig a MÁV adatai szerint 2008 és 2013 között a vonatok 88 százaléka pontosan célba ért. A közlekedési társaság 2012 óta már az egyperces késéseket is rögzíti. 2008-ban átlagosan még 21 percig vártak az utazók a vonatokra, ez az idő 2013-ra 15 percre apadt. Az intercityk és a gyorsvonatok késnek a leggyakrabban.

– 2014 első felében az összes személyszállító vonat esetében javult a menetrend betartása, csökkent a késő vonatok száma és a késések mértéke – közölte a MÁV Zrt. – A 2010 előtt elmaradt fejlesztések miatt a vasúti infra­struktúra állapota romlott, de az utóbbi időben folyamatosan végezzük a ki­emelt karbantartásokat. Uniós források felhasználásával 400 milliárd forint értékben végeztetünk pályakorszerűsítést az ország számos vasútvonalán, így például a Balaton, Debrecen vagy Békéscsaba felé jelentősen csökken a menetidő.

Hozzátették: a késés oka sokszor nem a vasúti üzemből következő műszaki hiba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány