Celeb

Depardieu szerelmes lett a szegedi halászlébe

Dobos Kata

Létrehozva: 2014.08.01.

Egy kukkot sem ért abból, amit a színpadon beszélnek körülötte, de ez nem zavarja Gérard Depardieu-t. A világhírű francia színészt elbűvölte a magyar konyha, igaz, olyan finom gyümölcsöket, amilyeneket huszonöt éve evett nálunk, egyelőre nem talált.

Az igazi szegedi halászlé a legjobb gyógyír a kedély hullámzása ellen – legalábbis Gérard Depardieu esetében ez egészen biztosan így van. A francia világsztár ugyanis szerdán, Budapestre érkezésekor csak addig volt igazán jókedvű, amíg – mint megírta tegnap a Bors – egy fia­tal magyar leánnyal csevegett a repülőgép első osztályán. Mire Szegedre ért autóval, már kissé morózusabb lett, arról ugyanis, hogy interjút adjon, szó sem lehetett. Depardieu kedves arccal ugyan, de határozottan sietett be a szállodájába, ahol az elnöki lakosztályt kapta meg.

Sokan csodálkoztak, mert nem hozta a saját testőreit, igaz, már az is meglepetés volt, hogy – az előzetes hírekkel ellentétben – nem saját Cessna kisrepülőgépével, hanem egy menetrend szerinti járattal utazott Magyarországra.

Még szintén a szerdai nap híre, hogy Depardieu kigyalogolt az egyébként csak pár lépésre lévő szabadtéri színpadhoz, megnézte a Háry János díszleteit. Itt üdvözölhették egy­mást a darabban szintén fellépő Bodrogi Gyulával, aki most találkozott először Depardieu-vel. Elbűvölte a francia színészt Szabó Győző kisfia is. A szegedi borkimérések, bárok hiába várták este a köztudottan nagy borszakértőnek számító színészt, ki sem tette a lábát a szállodájából.

A Bors azonban megtudta, hogyan teltek Depardieu kései órái. Barátai tanácsára rászánta magát, hogy megkóstolja a világhírű szegedi halászlét – és ebből szerelem lett az első kóstolásra. Az éjszaka kellős közepén ült le vacsorázni Depardieu, információink szerint a Forrás Hotel éttermébe tért be halászlét fogyasztani.

A hírt megerősítette a Borsnak Depardieu is. – Míg itt leszek, csak hallevet fogok enni – lelkendezett kulináris élményeiről a Bors újság­írójának a világsztár. Sőt, később is, akárhányszor csak szerét ejtheti, kóstolni akarja ételkülönlegességünket. 

A kulináris élvezeteket szinte hajszoló színész ezenkívül még az egyik korábbi, 1989-es magyarországi látogatásának élményeit akarta felidézni: máig emlékszik rá ugyanis, hogy milyen finom gyümölcsöket kóstolt nálunk. Vacsora után desszertként újra akarta érezni ezeket az ízeket, de mint elmondta, ezúttal kissé csalódott, azt az ízvilágot már nem találta a gyümölcsökben.  

– Minden gyümölcs ugyanolyan, export – szomorkodott Gérard. S hogyan vélekedik Magyarországról és Szegedről? Erről így mesélt: – A magyar emberek dolgosak. Reggel voltam a színházban, s ott már megnézhettem a díszletet és a jelmezeket, ebből is látni, hogy minden részletre odafigyelő emberekkel fogok itt, Szegeden együtt dolgozni a szabadtéri színpadon – osztotta meg véleményét az olvasókkal.

– Az egész előadás kicsit olyan nekem, mint az Asterix és Obelix, képregényszerű – mosolyodott el a színész. – Kihívásnak tartom az általam játszott szerepet, Napóleont, hiszen én egy kukkot sem értek a színpadon körülöttem zajló történésből, picit olyan ez, mint a politikus beszéde, semmit sem ért, de meggyőzőnek látszódik – filozofált a francia színészóriás, Gérard Depardieu.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595517
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában