Sport

Laoszi gólkirály lett a Fradi volt légiósa

(t. r.)

Létrehozva: 2014.08.01.

Homma Kazuo, a Fradi volt légiósa lett a laoszi futballbajnokság gólkirálya 29 találattal. A 34 éves csatár együttese, a Lao Toyota második lett a bajnokságban.

Milyen reményekkel érkezett Laoszba?

Örültem, hogy találtam egy csapatot, hiszen ilyen-olyan kifogással sok helyen elutasítottak. Mindenképpen akartam bizonyítani, hogy tudok még gólt lőni.

Mik voltak az első benyomásai?

Technikás, gyors és nagyon mozgékony a laoszi foci.

Minek köszönhető, hogy ilyen gólerős tudott lenni?

Sok támogatást kaptam a családomtól, a csapattársaimtól. Szerbiában és Magyarországon sok tapasztalatot szereztem, ez is segített. Köszönet jár a magyar focinak, ott nőttem föl, hisz több mint tíz évet játszottam önöknél.

Volt már japán gólkirály Laoszban?

Még nem.

És ön volt már gólkirály bárhol is?

Profiként nem, veszprémi játékosként egy góllal maradtam le az NB II-ben. Most sem tudatosan készültem rá, hisz nekem mindig a csapat ez első, és nem az, hogy csak én szerezzek hírnevet. Persze örülök, hogy az önzetlenség meghozta a gyümölcsét, és 34 évesen ezt is elérhettem.

Mik a tervei?

Nem tudom, mi lesz velem, most a kupameccsünkre készülök. Több helyről keresnek, Magyarországról is.

Visszatérne hozzánk?

Ahol szükség van rám és megvan a kölcsönös tisztelet, oda megyek.

34 évesen érez elég erőt egy erősebb bajnoksághoz?

Igen, a gólkirályi címem is bizonyítja, hogy még tudok és akarok fejlődni. Harminc felett leírják az embert, de ha van az emberben kellő akarat és motiváció, igenis képes bizonyítani. Nekem óriási könnyebbség, hogy van egy szerető családom, akik a bajban is mellettem állnak. A legnagyobb motiváló erő a kislányom, Naomi, miatta akarok még sok gólt szerezni, mert ilyenkor büszke rám. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713442512
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713442512
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713442512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713442512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141127_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megjöttek az első fotók - ide temetik Tordy Gézát

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget