Celeb

Kirúgták a Class FM-től Jáksót és Csiszárt?

Létrehozva: 2014.08.18.

Igaznak bizonyultak a pletykák: Jáksó László és Csiszár Jenő szeptembertől “új kihívásokat kereshet”. A Bors úgy tudja, hogy nem önszántukból távoztak a Class FM-től.

Véget érhetnek a találgatások,hétfőn kora este a Class FM rádió közleményben tudatta a világgal, két főműsoridős műsorvezetője is távozik szeptembertől. Néhány hete a Bors már megszellőztette a pletykát, hogy a főműsoridős sztárokat menesztették a csatornától, megkeresésünkre akkor csak annyit közöltek: szabadságukat töltik.

Már akkor lehetett rá készülni, hogy a “pihenés” egy végső búcsúval folytatódhat majd, és többé nem hallhatjuk sem Jáksót, sem Csiszárt. Szabadságuk vasárnap véget ért, hétfő este hatkor pedig Vágó Piros maradt a mikrofonok mögött, úgy, mintha ez mindig is így lett volna.

A Class FM közleményét a Borshoz. „Jáksó László, Csiszár Jenő és a Class FM közös megegyezéssel döntött úgy, hogy a műsorvezetők öt év közös munka után új kihívások után néznek. A rádió további sok sikert kíván nekik, és köszöni elévülhetetlen érdemeiket abban, hogy a Class FM-et 2,6 millióan hallgatják naponta” – közölték a szakemberek távozásáról a rádió illetékesei.

Próbáltuk elérni Jáksót és Csiszárt is távozásukkal kapcsolatban, előbbi későbbre ígért tájékoztatást, utóbbi kinyomta a telefonját.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138915_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban: egy ember kizuhant a halálgömbből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713422411
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713422411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713422411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138337_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Első csókjukról vallott a TV2 csodás szerelmespárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713422411
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére