Aktuális

Döbbenet: pont úgy néz ki a férfi, mint a saját menyasszonya - fotóval

Bors

Létrehozva: 2014.08.21.

Kevés bizarrabb külsejű házasulandó párt találni ezeknél az orosz szerelmeseknél, pedig bármilyen hihetetlen is a képeket elnézve, egy nő és egy férfi kötötte össze az életét.

Első ránézésre olyan, mintha két nőnemű menyasszony járult volna az oltár elé, akik ráadásul annyira hasonlítanak egymásra, mintha ikrek lennének, de a valóság ennél is meghökkentőbb.

A brit Metro újság beszámolója szerint a furcsa pár tulajdonképpen nagyon is normális, amennyiben heteroszexuális kapcsolatban élő, férfi-nő szerelmesekről van szó.

Csak éppen a 23 éves férj, Dimitrij Kozsukov jobb szereti, ha Alina Davisnek hívják, mivel - bár férfinak született - androgünnek, azaz kétneműnek, vagy még inkább nem nélkülinek érzi magát. Szívesebben öltözködik nőként, miközben a legtöbb férfihoz hasonlóan a nőkhöz vonzódik.

Szerencséjére talált egy olyan lányt, aki éppen úgy szereti, ahogy van: nemrég feleségül is vette a 19 éves Alison Brooksot.

A pár egy kicsit tartott tőle, hogy az egyneműek kapcsolatát diszkrimináló Moszkvában nem lesz könnyű összeházasodniuk, de végül sokak felháborodása ellenére hivatalosan is összeköthették az életüket, hiszen nem egyneműek, arra pedig nincs előírás, hogy a menyasszonynak és a vőlegénynek milyen ruhában kell összeházasodniuk.

Az újdonsült házasok azt mondják, őrülten szerelmesek egymásba, pont úgy élnek, mint bármely férfi és nő, és laglább két gyereket szeretnének. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze