Sport

Rosberg kiütötte Hamilton autóját

cs

Létrehozva: 2014.08.24.

Mióta Lewis Hamilton a Mercedeshez szerződött, többször veszélybe került Nico Rosberggel ápolt barátsága. Spai koccanásuk, ami a britet az élről ütötte ki, végleg megpecsételte a kapcsolat sorsát.

Hamilton szenzációsan kapta el a rajtot, maga mögé utasítva a pole-pozícióból induló Rosberget. Ám a német nem nyugodott bele a csatavesztésbe, és mindjárt a második körben vissza akarta szerezni a helyét. A kakaskodásban összeért a két autó, a német első terelőszárnya pedig kivágta csapattársa bal hátsó gumiját. Hamilton tehát az élről kényszerű kerékcserére sietett, ám mire a felnin bevánszorgott a bokszba, olyan óriási hátrányt szedett össze, hogy búcsút inthetett a dobogónak. Később fel is adta a futamot. S ugyan Rosberg is a tervezettnél korábban tett látogatást a csapatnál – új orrkúpot kapott –, az esélyei legalább nem szálltak el. Olyannyira nem, hogy végül megcsípte a második helyet.

– Megpróbáltam Lewist megelőzni, és összeértünk. Vissza kell néznem a felvételt, nem lenne fair most kommentálni az esetet. Mindenesetre sajnálom, hogy így alakult, mert a csapat kettős győzelemre készült, amire meg is lett volna az esélyünk – mondta Rosberg.

Kettejük csatája a Red Bull ausztráljának, Daniel Ricciardónak jött a legjobban, aki ­nevető harmadikként simán megnyerte a versenyt.

A Ferrarinál a szezonban először Kimi Räikkönennek is sikerült lenyomnia Fernando Alonsót. A spanyolnak vetélytársra sem volt szüksége ahhoz, hogy kedvezőtlen helyzetbe kerüljön. A felvezető körre ugyanis csak segítséggel tudott a mezőny után eredni, amiért öt másodperces büntetés járt.

 

Feledékeny Räikkönen

Kimi Räikkönen nem tagadta meg önmagát Spában sem. A Sky kérdésére, miszerint történet-e vele valami fontos a nyáron, rezignáltan annyit válaszolt: „Nem, csak nyaraltunk.” A riporterek azonban nem hagyták lerázni magukat, és konkrétan rákérdeztek arra, hogy a Jégember kedvese tényleg kisbabát vár-e. Erre már „eszébe jutott” az örömhír a pilótának is.

– Igen – mondta Kimi, majd arra is utalt, hogy már várja az apaságot. – Természetesen ez valami más, új tapasztalat lesz számomra.

Egy biztos, a kicsi jobban jár, ha inkább az anyukájától tanul majd meg beszélni…

 

Vettel lecseréli a versenymérnökét

A gyengébb eredmények még a legendás barátságokat is kikezdik. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel hiába dolgozott együtt évekig a legnagyobb egyetértésben Guillaume Rocquelin versenymérnökkel, jövőre új segítőt kap. GianPiero Lambiase a Force Indiától érkezik.

 

A BELGA NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE

1. Ricciardo (Red Bull) 1:24:36.556
2. Rosberg (Mercedes) 1:24:39.856
3. Bottas (Williams) 1:25:04.856

A VB-PORTVERSENY ÁLLÁSA

Pilóták:
1. Nico Rosberg 220
2. Lewis Hamilton 191
3. Daniel Ricciardo 156

Csapatok:
1. Mercedes 411
2. Red Bull 254
3. Ferrari 160

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja