Celeb

Oszter Sándor: ellopták a rendőrségi jegyzőkönyvem!

D. Kata

Létrehozva: 2014.08.25.

Úgy tűnik, nehezen kerül pont Oszter Sándor ügyének végére. A színművész szerint – aki továbbra is tagadja, hogy februárban ittasan vezetett volna – a rendőrség keresi azt az embert, aki ellopta a balesetről készült jegyzőkönyvet.

Ebben a korban már nem egészséges, aki nem beteg – humorizált Oszter Sándor, akivel a Bors munkatársa azon a hétvégi futballmeccsen találkozott, amit Törőcsik András egykori válogatott labdarúgó megsegítésére rendeztek. A színművész a mérkőzésre sofőrrel érkezett, hiszen jogosítványát a MOM Park parkolójában történt incidens miatt bevonták. Erről az ügyről is érdeklődött újságírónk, akinek teljesen új információval szolgált Oszter.

– A rendőrség keresi a tettest, aki ellopta a jegyzőkönyvet – jelentette ki a színész, aki arra utalt, hogy a média előbb értesült a vérvizsgálat eredményéről, mint ő maga. A művész továbbra is állítja, nem vezetett. – Csak a telefonomat kerestem az anyósülés mellett abban az órában, mikor az eset történt – magyarázta Oszter, aki reménykedik abban, hogy tisztázni tudja a hírekben megjelent téves információkat. – Nem véletlen, hogy vállaltam a rendőrségi eljárást, hiszen én tiszta voltam, s ráadásul, mikor bevezettek a rendőrkapitányságra, lenyomtam ott a helyszínen ötven fekvőtámaszt édesapám emlékére, akit ötvenhatban ugyanoda zártak be. Nem hiszem, hogy ittas ember képes lett volna erre – szögezte le Oszter.

A rendőrségi nyomozásról lapunk munkatársa az ORFK sajtóügyeletesénél is érdeklődött, ám eddig nem kaptunk választ.

Elsőkként a Bors írta meg,hogy február 12-én a MOM Park munkatársai épp egy sorompót javítottak, amikor arra lettek figyelmesek, hogy egy autó nekiment a parkolóház falának. Az autóból a Kossuth-díjas színművész szállt ki. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a Borsnak akkor megerősítette, hogy a mélygarázsba kiérkező rendőrök Oszter jogosítványát elvették, majd a Gyorskocsi utcában, a fogdaszolgálati orvosi szolgálatnál kettős vér- és vizeletvételre állították elő.

 

Szövevényes

A baleset után a helyszínen Oszter még azt állította, hogy négy hete áll a parkolóban az autója. Aztán másnap hivatalos közleményben tagadta, hogy ittasan vezetett volna. Állítólag csak azt követően ivott, hogy leállította a parkolóban az autóját. A balesetet még behajtáskor okozta.

Február 27-én a Blikk munkatársától értesült arról, hogy vérében 2,17 ezreléknyi alkoholszintet mértek. A színművész ezután a Bors hasábjain fakadt ki, és azzal vádolta meg a rendőrséget, hogy az kiszivárogtatta a vérvizsgálat eredményeit, ráadásul ő ekkor még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott. Így keresi a felelőst.

Aztán március eleji cikkünkben továbbra is tagadta az ittas vezetést, s azt is, hogy a mélygarázsban elsodort volna egy oszlopot. Ő csak arra emlékezett, hogy felhajtott a padkára. A parkolás után pedig azért ivott, mert túl alacsony mostanában a vérnyomása, és nagymamája szerint ilyenkor sokat segít egy kupica rövidital.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513310
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143028_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lőw Zsolt a Mandinernek elárulta, jön-e Újpestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513310
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”