Aktuális

Egy marék süti miatt brutális halált halt a kislány

Bors

Létrehozva: 2014.08.27.

Egy szaúdi nő halálra kínozta férje nyolcéves lányát, mert az kekszet csent el a konyhából. Az asszony a gyerek bátyját is megpróbálta megölni, ám ez nem sikerült, a kisfiú mesélte el a hátborzongató történetet a zsaruknak.

Szörnyű módon, halálra kínozta nevelt lányát egy asszony Szaúd-Arábiában – írja az Emirates 24/7. A nő azt követően végzett a nyolcéves gyerekkel, hogy az, éjszaka ellopott egy marék kekszet a konyhából. A kislány bátyja, aki szintén nem menekülhetett a mostoha haragja elől, életveszélyes állapotban került kórházba, ott mondta el, mit tett velük az asszony.

A gyerek elmondása szerint a nő éveken keresztül kínozta őket, folyamatos kegyetlen bántalmazásnak voltak kitéve és enni sem kaptak. Az éhezés miatt lopta el húga a kekszet. Reggel, mikor a nő felfedezte, hogy hiányzik a süti a dobozból berontott a gyerekek szobájába és kiparancsolta őket az utcára. Itt hosszú időn keresztül a forró betonon kellett futniuk.

Ezt követően bezavarta őket a házba és egy lábon kellett állniuk. Ezt a kislány már nem bírta, összeesett. A nő ekkor egy seprűnyéllel kezdte verni, majd jeges vízzel locsolta és végül az ágya fejtámlájába verte a fejét. Mikor a kislány teste lezuhant a padlóra, többé nem kelt fel.

A hatóság emberei a kisfiú vallomása után azonnal őrizetbe vették a kegyetlen mostohaanyát. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten