Aktuális

Annyiszor szúrták nyakon, hogy leesett a feje

Bors

Létrehozva: 2014.08.28.

Iszonyatos kegyetlenséggel esett a 18 éves fiúnak egy nyolcfős csapat, akik a nyílt utcán késelték halálra a szerencsétlent. A bűne annyi volt, hogy egyszer már túl élte a galeri támadását.

Belegondolni is szörnyű, hogy Anglia egyik csendes városkájának utcáján, fényes nappal micsoda elképesztő kegyetlenséggel öltek meg fiatalok egy tizennyolc éves tinédzsert.

Az eset hétvégén történt Lancashire-ben, ebben a nyugat Angliai városban, amely az utóbbi hónapokban már nem az a csendes kis település ami volt, sokkal inkább mocskos bandaháborúk véres helyszíne.

Jonjo Highton pontosan tudta, hogy mennyire rossz a környék ahol lakik, hiszen majdnam napra pontosan egy évvel ezelőtt már megtámadták őt az utcán. A helyi drogbandák szokása, hogy gyanútlan járókelőket ütnek véresre csak azért, hogy ha véletlenül tőlük érdeklődne egy rendőr arról, hogy lát-e törvénytelenül viselkedőket a környéken, akkor a szemtanúk biztosan tartsák a szájukat.

Így járt Jonjo is, aki bár intenzív osztályra került a verés után, mégsem tett feljelentést a támadók ellen. A fiú azonban azzal is tisztában volt, hogy ez sem számít, hiszen a banda tagjai biztosan azt fogják gondolni, hogy beköpte őket.

Éppen ezért több biztonsági intézkedést is foganasított a családja, Jonjo például sosem járt egyedül az utcán.
A sorsát azonban nem kerülhette el, az elmúlt hétvégén egyedül ment ki a boltba, meglátták őt az ellenségei és ismét megtámadták. Egy nyolc fős társaság rontott rá, az elkövetők 19-27 év közötti férfiak voltak. A tinédzsert nem csak ütötték, de szurkálták is, Jonjo testét annyi szúrás érte, hogy végül a feje levált a nyakáról. Gyakorlatilag feldarabolták szerencsétlent.

A támadás a szemtanúk szerint nem tartott tovább pár percnél, de mire kiértek a rendőrök, a késelők kereket oldottak. A mentősök pedig csak a halál beálltát tudták megállapítani. 

Eddie Thistlethwaite, a Lancashire-i rendőrség detektív-főfelügyelője azt mondta, szükségtelenül kegyetlen támadás volt ez, és valószínű, hogy tényleg azért történt, mert szegény fiú egyszer már túlélte az agressziót. A rendőrfőnök természetesen azt ígérte, hogy villámgyorsan véget vetnek annak, hogy a városkában drogbandák garázdálkodhassanak.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség