Aktuális

Bréking: Hello Kitty NEM macska

Bors

Létrehozva: 2014.08.28.

Hello Kitty nem macska, hanem emberi lény. Nem hülyültünk meg: maga a gyártó közölte ezt, méghozzá írásban. Mondjuk japánokról van szó, így talán már annyira nem is furcsa, hogy náluk tökéletesen macskakinézetű egy emberfigura.

Egy amerikai antropológusnő, Christine R. Yano sokat tanulmányozta a Hello Kitty-kultuszt, és most a születésének 40. évfordulójára kiállítást is rendezett egy Los Angeles-i múzeumban. A gyártó cég, a Sanrio az antropológiai megállapításokkal és a tárlattal is nagyon elégedett, csupáncsak egyetlen aprócska korrekcióval élt. Ami nem is olyan aprócska, mert alapjaiban változtatja meg a százmilliókban kialakult Hello Kitty-képet.

„Hello Kitty ember. Harmadik osztályos, London közelében él, van egy lány ikertestvére és egy cicája. Ez a Hello Kitty keletkezéstörténete, ami a hetvenes években született, mégis alig ismert a világban” – írja a Sanrio a kiállítás kísérőszövegében és rámutat: Hello Kitty-t sosem lehet látni négy lábon: úgy jár és ül, mint egy kétlábú. A cicáját pedig Charmmy Kitty-nek hívják.

Mi egy kicsit elvesztettük a fonalat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132751_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713263419
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713263419
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában