Celeb

Angol konyhán dolgozna a Barátok közt sztárja

FF

Létrehozva: 2013.09.04.

Aradi Balázs hamarosan elbúcsúzik a Barátok közt rajongóitól. A színész azért fejezte be a forgatást, hogy bekerüljön a színiegyetemre, de nem vették fel. Berényi Balázs megformálója Angliába költözik.

Barátok közt után két szék közt? Aradi Balázs azért hagyta ott a a sorozat stábját, mert a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerette volna pallérozni tudását. Ám ez a terve idén is dugába dőlt, ugyanis a harmadik fordulóba nem jutott tovább. Még meglepőbb volt, amikor szárnyra kelt az újabb hír, hogy Angliában vállal munkát.

– Biztos, hogy jövőre ­Ang­liába költözöm. Kentbe megyek, ott élnek rokonaim, akik vendéglátással foglalkoznak, így náluk az ételre valóért is tudnék dolgozni. Most vagyok húszéves, úgy érzem, épp itt az ideje, hogy keresgéljek és rátaláljak az utamra – tette hozzá Balázs, aki itthon sikeres színésznek számított, Angliában azonban senkit sem ismer, akinek bármi köze lenne a színházhoz.

Balázs beismeri: hiányozni fog az a biztonság, amiben eddig élt, no és a sorozatbeli kollégáitól sem könnyű elbúcsúznia.

– Igen, leginkább az a biztonság hiányzik majd, ami eddig itt körülvett. A stábból pedig Bozsek Márk, vele még arról is beszéltünk, lehet, hogy kijön majd meglátogatni – mesélte a színész, aki várhatóan ­már­ciusban már Angliában felvételizik. De miért vár februárig azzal, hogy kiutazzon és kezdje építeni a kapcsolatait?

– Még lekötnek az itthoni dolgaim, a szabadidőmben ugyanis zeneszerzéssel foglalkozom. A szerzeményeimet később teszem közzé, amikor megfelelőnek érzem a színvonalukat – árulta el a Borsnak az ifjú színész. ­Kér­désünkre, van-e itthon olyan hölgy, aki nagyon hiányzik majd neki, mosolyogva annyit felelt: – Az anyukám biztosan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195780_auto_resized.jpg
origo.hu

A Ferrari pilótája szerint saját csapata fosztotta meg a győzelemtől az F1-es Miami Nagydíjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070311
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070311
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070311
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett