Celeb

Bajor özvegye összeveszett Havassal

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.09.05.

Nagyon jóban voltak egymással – ennek már örökre vége? A család barátjának sem kegyelmezett Bajor Imre özvegye: Havas Henriket telefonon kérte számon Ildikó, miért nyilatkozott a televízióban Imre egészségügyi állapotáról.

Havas Henrik kihúzta a gyufát Bajor özvegyénél – értesült a Bors. A Tanár úrnak információink szerint azért akadt magyarázkodni valója, mert Ildikó megkérdezése nélkül adott nyilatkozatot Bajor Imre betegsége és utolsó hetei kapcsán a Frizbiben. Mindezt gyakorlatilag egy nappal azok után, hogy egy másik, hasonló riport a kukában landolt.

Hiába adott ugyanis exkluzív interjút a Frizbi című műsorban Vargha Zoltán, a Bajor Imrét kezelő természetgyógyász, a felvétel nem kerülhetett adásba. Hajdú Péter a közösségi portálon jelentette be, egyeztetve Bajor családjával, nem mutatják be az interjút. A színész özvegye, Ildikó ugyanis pereket helyezett kilátásba, ha a továbbiakban bárki bármit nyilatkozik megboldogult párja életével, s legfőképpen a betegségben töltött hónapjaival kapcsolatban. Ugyanakkor, ugyanebben a témában épp Havas Henrik nyilatkozott Hajdú Péternek.

– Én sosem tapasztaltam olyat, hogy annyira jobban lett volna, hogy például le tudott volna menni a medencéjéhez – mondta a Frizbi felvételén a Tanár úr. – Bízott benne, hogy így lesz, és azt tervezte velem, ha jobban lesz, lemegyünk és medencézünk, ott beszélgetünk. Sajnos ez nem következett be – mondta.

A Bors megbízható forrásból tudta meg, Ildikó még a Frizbi adásba kerülése előtt, szerdán hívta fel Havast, hogy számon kérje őt. Informátorunk szerint a telefonos beszélgetés úgy ért véget, hogy „megszűnt egy barátság”. Megkeresésünkre Havas Henrik rövid, de beszédes választ adott.

– Soha többet nem fogok Imrével kapcsolatban nyilatkozni. Ha pedig beszéltem volna Ildikóval, akkor is kettőnk között maradna, hogy mikor és miért váltottunk szót – mondta Havas a Borsnak.

Bajor özvegye megkeresésünkre egy dolgot leszögezett: arra kérne mindenkit, hagyják békében nyugodni a férjét. És bár nem tagadta, hogy beszélt Havassal, természetesen annak tartalmáról semmit nem árult el. Egy dolgot mindenesetre hozzáfűzött: senkivel nem szeretne rosszban lenni.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt