Aktuális

Pénteken kezdődik a Mádi Furmint Ünnep

H. Z.

Létrehozva: 2014.09.05.

Pénteken kezdődik és egészen szombat estig tart az immár negyedik alkalommal sorra kerülő Mádi Furmint Ünnep. A látogatók előtt ilyenkor kitárulnak a pincék ajtajai.

A zamatos borok kóstolgatása mellett különféle kulturális programok is emelik a rendezvény fényét. Mádra amúgy is érdemes időt szánni, ugyanis építészeti remekművei messze földön híresek.

Egyes adatok szerint már 1771-ben volt a faluban zsidó templom, de az a gyönyörű barokk stílusú zsinagóga, amely több mint százötven éven keresztül szolgálta a mádi zsidókat, csak 1795-ben épült fel. Építését két gazdag család, a Brener és a Teitelbaum testvérek finanszírozták, akik mint borkereskedők telepedtek le Mádon.

Az ezredfordulóra az épület állapota vészesen leromlott. A zsinagóga szakszerű restaurálását 2005-ben Europa Nostra-diplomával jutalmazták. Ezenkívül érdemes megnézni a zsidó temetőt, a Szentháromság-templomot vagy éppen a református egyházat is. Aki ezen a hétvégén Mádra látogat, a kulináris élvezeteken túl kulturális élményekkel is gazdagodhat, és építészeti remekművekben is gyönyörködhet.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek