Szexguru segítette az X-faktoros lányt

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 10. 05:00
Kiközösítették az általános iskolában céltudatossága miatt az X-Faktor első adásában feltűnt lányt, ám a sorozatos bántások csak megerősí­tették Ilyés Jenifert. A szépségversenyeket nyerő, tehetséges fiatal hölgy mindenáron színpadra vágyik.
Kósa-Boda Veronika

Az RTL Klub zenei tehetségkutatójának versenyzője, Ilyés Jenifer zongorázik, táncol, énekel, szerepelt a Mega­sztár­ban, színészkedik, reklámfilmekben játszott gyerekmodellként, és több szépségversenyt is megnyert. Az X-Faktor továbbjutójának minden vágya, hogy színpadon állhasson. A dunaharaszti lányt általános iskolában éppen azért utálták osztálytársai, mert a délutánjait a zongora mellett és a modelliskolában töltötte, nem pedig a társaságukban.

– Bár most minden vágyam, hogy színpadon lehessek, kiskoromban még gátlásos és zárkózott voltam. Ezért iratkoztam be Sütő Enikő modelliskolájába – kezdte a most 19 éves Jenifer. – Később klasszikus éneket és popéneket tanultam, táncolni kezdtem. Ezt az általános iskolában nehezen fogadták el. Délutánonként sem jártam bandázni. Mikor már szóba sem álltak velem a társaim, osztályt is váltottam – folytatta a mára rendkívül magabiztos Jeni, aki kifejezetten szereti, ha nézik, ha szerepelhet, ezért azt sem bánja, ha a szépségversenyeken falatnyi bikiniben kell megmutatnia magát.

– Tizenöt évesen indultam az első szépségversenyemen, azóta pedig többet is megnyertem, de most az ének a legfontosabb. Az éneklésben minden benne van, amit eddig tanultam. Mindig is ezzel akartam foglalkozni, a színpadon kiteljesedni, akár műsorvezetőként vagy színésznőként is, de most az ének a legfontosabb – magyarázta az énekesnő, aki Répás Lajos rendezvényein is szerepelt fellépőként és versenyzőként is.

Mint ismert, a sajtóban szexguruként emlegetett Répás ellen jelenleg is eljárás folyik, ugyanis azzal vádolják, hogy lányokat – köztük kiskorúakat is – futtatott. Ezzel szemben ő azt állítja: csak segített a lányoknak, ha megkeresték, mutassa be őket tehetős fér­fiak­nak. Répás Lajos emlékszik Jeniferre a versenyeiről:

– Jeni gyönyörű, ugyanakkor végtelenül szerény és aranyos lány. Legalább négy éve ismerem, és gázsiért rendszeresen fel is lépett a versenyeimen – mesélte Répás, aki szerint az énekesnő soha nem kért tőle olyasmit, amivel a többi lány sok pénzt tudott keresni.

– Lajos valóban sokat segített nekem, de csak azzal, hogy engedett énekelni a rendezvényein. Sem ő, se más nem keresett meg tisztességtelen ajánlattal ezeken a rendezvényeken, ezért meg is lepődtem, amikor Lajost futtatással vádolták – mondta a 19 éves szépség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.