Celeb

Önmentő akcióba kezdett Bajor orvosa

Bors

Létrehozva: 2014.09.13.

A Bajor Imrét kezelő Vargha Metodika névadója ellentámadásba lendült, azt kérte híres pácienseitől, hogy nyílt levélben álljanak ki mellette. A sztárok fel is sorakoztak, mégis számos etikai kérdést vet fel Vargha Zoltán levele.

Az intézet mögé felsorakozó, gyógyult páciensek nyílt levélben biztosítják támogatásukról Vargha Zoltán urat és az általa létrehozott Vargha Metodika Tudományos Intézetet – ezzel a szöveggel kaptunk levelet a Vargha Metodika intézetből, melyet számos olimpiai bajnok, Kossuth-díjas színész és több, a társadalom által megbecsült közszereplő írt alá.

Első olvasatra úgy tűnik, a hírességek valóban megelégelték, hogy Bajor Imre halála kapcsán a támadások kereszttüzébe került Vargha Zoltán. Aztán egy pár telefon után kiderült, hogy bár minden megnevezett híresség tudott a nyílt levél születéséről, azt nem ők kezdeményezték, Vargháék hívták fel őket. A sztárok persze elégedettek voltak, ez nem cso­da.

Vargha szinte kivétel nélkül mindenkit ingyen kezelt és kezel, egy jó talpmasszázs pedig kinek esne rosszul? – Csak a legjobbakat mondhatom Vargha Zoltánról. Rajtam és több sportolótársamon is segített, mi több, családtagjaimon is. Mivel ő maga is válogatott vízilabdázó volt a román csapatban, a sportolóktól nem kért pénzt – mondta el a Borsnak Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok.

A levél olvasóinak azonban érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy vajon mennyire támasztja alá egy gyógymód hatékonyságát, hogy hányan írnak alá? Hiszen nem tudjuk, összesen hány embert kezelt Vargha, és közülük hányat nem sikerült meggyógyítania.

A Bors által megkérdezett onkológus szerint – aki az ügy kényessége miatt nem szeretné a nevét vállalni – etikátlan a listázás. – A betegek tudatállapota még gyógyulás után is módosult, természetesen hálásak a kezelőnek, aki a gyógyulásban segítette őket, s azt érzik, ezzel leróhatják a tiszteletüket és a hálájukat.

S bár ők így érzik, arra kérni őket, hogy írjanak alá egy levelet, mert meggyógyultak, érzelmi zsarolás – magyarázta a doktor, aki szerint azért is különösen aggályos ez a módszer, mert az átlagember úgy érezheti, ha ilyen tekintélyes neveket olvas egy listán, neki is ehhez a gyógyítóhoz kell fordulnia, ezzel pedig további betegeket is befolyásolnak.

Pataky Attila, aki szintén szerepel a listán: – Vargha doktor egy elképesztően súlyos vastagbél-gyulladásból gyógyított meg talpreflexológiával. A titkárságáról hívtak fel, hogy feltehetnek-e a nyílt levélre, azonnal igent mondtam – magyarázta az énekes.

Megkerestük Vargha Zoltán titkárságát is, ahol azt kérdeztük, mi bizonyítja, hogy a meggyógyult pácienseken a Vargha Metodika segített, továbbá hogy nyilvántartják-e, pontosan mennyi betegük van és közülük hányan gyógyultak meg?

– A pácienseink közül – akiket gyógyultnak nyilvánítottak – bármelyikük alátámasztja ezt, és névvel vállalja, ha kell. Húsz éve működő intézmény vagyunk, tudjuk igazolni az eredmé­nyeinket – mondta el lapunknak Vargha munkatársa.

A celebek is felelősek

Az ingyen kezelt hírességek nevével fémjelzett nyílt levél egyébként számos etikai és jogi kérdést is felvet.
A levélben szereplő táblázatban például a sztárok neve mellett különböző betegségek szerepelnek, melyek különösen védett személyes adatnak számítanak.

Az aláírók pedig – ha akarják, ha nem – a tekintélyüket használva befolyásolnak kiszolgáltatott embereket egy olyan ügy támogatásával, amelynek a megítéléséhez nincs szaktudásuk.

Szeretnénk őket emlékeztetni arra, hogy annak idején hányan aláírtak Tasnádi Péter mellett, akiről akkor azt hitték, hogy rendes ember. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek