Aktuális

4 órán át faggatták a megölt kocogó nő férjét

P. G. J.

Létrehozva: 2014.09.16.

Egyre kevesebb reményt lát arra Kardos Lajos, az egy éve Soroksáron meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina férje, hogy megtalálják felesége gyilkosát. A férfit ügyész jelenlétében ismét csaknem négy órán át hallgatták ki a rendőrök.

Már-már zaklatásnak érzem, amit a családomnak és nekem át kell élnem, mióta megölték Krisztit – nyilatkozta a Borsnak Kardos Lajos. – Hihetetlen, hogy egy év elteltével is teljes bizonytalanságban vagyok. Nem tudok semmit a helyszínelés eredményéről és a boncjegyzőkönyvről sem. Közben engem már megint kihallgattak tanúként a gyilkosság napjával kapcsolatban.

Kardost két héttel ezelőtt, fél tizenkettôre idézték a rendőrségre. Két órát várakoztatták őt és a jogi képviselőjét, majd fél kettőtől negyed hatig a nyomozást felügyelő ügyész jelenlétében hallgatták ki tanúként. A nyomozók újból egyeztetni akarták Krisztina utolsó estéjének időpontjait, pontosan mi mikor történt.

– Fél nyolckor értünk haza a gyerekkel, Kriszti háromnegyed nyolckor indult el otthonról futni. Én öt perccel később felhívtam, hogy megkérdezzem, hol van az az ing, amit ki kellett vasalnom. Hallani lehetett, hogy nyugodt tempóban fut, akkor még semmi baja nem történt. Ám 9 óra 18 perckor már hiába kerestem, nem volt kapcsolható a telefonja.

Napokkal Kardos Lajos kihallgatása után újra lefoglalták a laptopot, amit a feleségével közösen használt. Ezen mélyen felháborodott. – Azt gondolom, a rendőrök máig az után nyomoznak, közöm lehet-e Kriszti megöléséhez, ami mélyen bánt engem. Ezek szerint ugyanis egy nem létező bérgyilkos fantomot keresnek az igazi elkövető helyett.

Az egyik nyomozó azt is mondta nekem, hogy huszonhét éves pályája alatt nem találkozott még olyan fura személyiségű emberrel, mint amilyen én vagyok – folytatta a férj. Tőlünk tudta meg, hogy a Jobbik is ajánlott 1 millió forint vérdíjat, így már összesen 7 millió 200 ezer forint jár a nyomravezetőnek.

– Fontos, hogy ennyi pénzt felajánlottak Kriszta gyilkosáért, de nem szeretném, ha bármilyen pártrendez­vénnyel összemosnák a feleségem megölését – hangsúlyozta a férfi. A kihallgatáson úgy nyilatkozott, minden időpontra úgy emlékszik, ahogy a vallomásában elmondta, ha valami nem egyezik, tudják be az akkori idegállapotának.

Közel egy éve, tavaly szeptember 25-én gyilkolták meg kegyetlen módon Kardosné Gyurik Krisztinát futás közben. Információink szerint a rendőrök több száz embertől vettek DNS-t. A férj kocsiját többször, de a család házát, telkét is átkutatták. Kardos Lajost poligráfvizsgálatnak vetették alá, DNS-mintát vettek tőle. Kisfiát és a szüleit is kihallgatták. Kilátásba helyezték, hogy kriminálpszichológus is megvizsgálja.

– Annak is alávetem magam. Csak azt nem értem, hogy a felmerült több büntetett előéletű emberre azt mondják, teljességgel kizárhatók, miközben velük ugyanazokat a vizsgálatokat végezték , mint velem. Kezemben a poligráf eredménye: csont nélkül átmentem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei