Aktuális

A szülőktől pár lépésre molesztálta a kisfiút a háziorvos

Bors

Létrehozva: 2014.09.17.

Éveken keresztül nem mert beszélni arról, mi történt vele az orvosi rendelőben, az a jelenleg egyetemista fiú, akit háziorvosa molesztált. A tinédzser elmondása szerint legalább ötvenszer követett el erőszakot rajta a férfi, miközben szülei pár méterre voltak tőle.

Megrázó vallomással állt a bíróság elé egy 19 esztendős brit fiú. A fiatal srác bevallotta, 13 éves kora óta rendszeresen molesztálta a háziorvosa. Az áldozat elmondása szerint hosszú időn keresztül nem is tudta, mi történik vele – írja a Mirror.

A fiú 13 éves volt, mikor először találkozott a doktorral. Egy ritka vérbetegséget diagnosztizáltak nála, ennek következtében pedig rendszeresen fel kellett keresnie az orvost. Az srác arról számolt be, hogy már az első alkalommal fogdosta a doktor, miközben szüleitől csak egy függöny választotta el őket. Ezt követően pedig éveken keresztül, minden látogatása alkalmával molesztálta.

Végül a pedofil háziorvos idén januárban bukott le, mikor a fiút szülei egy másik doktorhoz vitték. A srác legnagyobb megdöbbenésére ez az orvos, nem vetkőztette le teljesen és nem játszott nemi szervével. A vizsgálat után teljes sokkban mondta édesapjának, hogy az új orvos nem nyúlt hozzá. Ekkor derült ki a szülők és a fiú számára is, mi történt hat éven keresztül a háziorvos rendelőjében a tinivel.

Az orvost azonnal felmentették a munkavégzés alól és őrizetbe vették. Bírósági tárgyalásán bevallotta, hogy valóban többször molesztált és megerőszakolt gyerekeket. Azt is elmondta, hogy az eddig beazonosított 18 áldozata közül az egyiket filmre is vette, miközben hozzányúlt.

A bíróság még nem hozott ítéletet az ügyben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét