Aktuális

Tragédia: rejtélyes betegség gyilkolja lassan 4 éves kislányt

Bors

Létrehozva: 2014.09.19.

Azzal a szörnyű tudattal kell együtt élnie egy brit házaspárnak, hogy négyesztendős gyermeküknek maximum két éve van hátra. A kislány betegsége annyira ritka, hogy az orvosoknak még nevük sincsen rá.

Megrázó vallomással állt elő egy 35 éves brit anya, akinek kislánya olyan súlyos genetikai betegségben szenved, hogy az orvosok semmilen segítséget nem tudnak nyújtani számára – írja a Daily Mail.

A jelenleg négyéves gyerek túl kicsi koponyával jött világra emellett pedig belső szervei sem működnek megfelelően. Szinte semmit nem tud megenni, mert kihányja. Az egyetlen biztos dolog, amit az orvosok mondani tudnak az anyánk, hogy lánya már nem fogja megélni a hetedik születésnapját.

Az asszony elmondása szerint folyamatos lelkiismeret-furdalással küzd, hiszen annak ellenére, hogy retteg attól a pillanattól mikor elveszíti kislányát, néha nehéznek érzi, hogy a nap 24 órájában felügyelnie kell a gyereket.

- Borzasztó, hogy semmilyen orvosi és szociális segítséget nem kapunk, mert senki nem tudja, mi a baja Ava-nak pontosan. Folyamatosan mellette kell lennünk és közben a hétéves bátyját is nevelnünk kell. Én feladtam a munkámat, a férjem keresetéből kell szűkösen megélnünk – mondta könnyek között az asszony a riporternek.

- Az ember sose számít rá, hogy beteg gyereke születik. Mikor először a kezembe adták és megmondták, hogy nem lesz sok időnk együtt, akkor elhatároztam, hogy megpróbálok nem beleszeretni a kislányomba. Ez persze nem sikerült, imádom, és boldoggá tesz, hogy megismerhettem – mesélt az anya arról, hogyan próbál pozitív maradni ebben a nehéz helyzetben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten