Aktuális

Borzalmas, mire volt képes az örökségért a skizofrén

Bors

Létrehozva: 2014.09.22.

Halálra késelte barátnőjét és közös hat éves gyermeküket egy paranoid skizofrén férfi Nagy-Britanniában. Feltehetően az örökség miatt irtotta ki a családját.

A 35 éves Paul Chadwick kb. 77 millió forintot érő örökségre szeretett volna szert tenni, de a hatályos jogszabályok kimondják: a gyilkosok nem profitálhatnak a bűneikért, tehát örökségről szó sem lehet. Kivéve, ha sikerül megtalálnia azt a bizonyos kiskaput.

A férfi ugyanis azt állítja, hogy súlyos mentális betegségben szenved, és nem akarta megölni áldozatait. Paranoid skizofréniájával indokolta azt, hogy partnerébe, Lisa Clay-be 32-szer, a kis Joseph-be pedig 25 alkalommal szúrta a kését 2013 áprilisában, saját Lancashire-i otthonukban. Mivel a nő végrendelete szerint halála esetén a férfire hagyja vagyonát, ezért a Chadwick úgy gondolja, jogosult a vagyonra, írja a Daily Mail.

A bíróság jelenleg vizsgálódik, de elképzelhető, hogy elfogadják a férfi vallomását. A 35 éves gyilkos nagyon reménykedik a pozitív végkimenetelben, már be is adta az örökségre vonatkozó igényeit: az 57 millió forint értékű ikerházat, a 12 millió forintot érő letéti alapot és a közös bankszámlájukhoz való hozzáférést szeretné, amelyen 8 millió forintnak megfelelő angol font van.

Nagy-Britannia lélegzetvisszafojtva figyeli a jelenleg is zajló bírósági tárgyalást. Ha Chadwick sikerrel jár, precedenst teremt, és más gyilkosok is követelhetik az örökségüket arra hivatkozva, hogy mentális egészségkárosodásban szenvedtek a bűncselekmény elkövetése idején, ezáltal pedig profitálhatnak az emberölésből.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713497416
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497416
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497416
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze