Sport

Jenei nem érti Dárdai kinevezését

(or)

Létrehozva: 2014.09.22.

Nem hisz a csodákban Jenei Imre. Márpedig a szakember szerint erre lenne szükség ahhoz, hogy Dárdai Pál győzelemre vezesse a magyar válogatottat októberben a románok ellen.

Nem kizárt, a most Katarban edzősködő Bölöni László lesz a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya – mondta a Borsnak Jenei Imre, aki 1992–1993-ban dolgozott magyar kapitányként. A 77 éves szakember ezt a román sajtóban megjelent cikkekre alapozva tudatta.

– Laci többször volt jelölt önöknél, s a román sajtó értesülései szerint hamarosan munkát vállal Budapesten – mondta Jenei, aki az 1985– 1986-os BEK-et megnyerte – csapatában Bölönivel – a Steaua Bucurestivel. És hogy az átmeneti időszakra, három Eb-selejtező erejéig kinevezett Dárdai Pálnak adott MLSZ-lehetőségről mi a véleménye?

– Nem értem a magyar szövetség döntését – jelentette ki a rutinos szakvezető. – Jelentős gondot okoz majd, hogy nincs felnőttegyüttessel kapcsolatos edzői gyakorlata, ezért azt tippelem: az október 11-i, bukaresti román–magyar Eb-selejtezőn a hazaiak nyernek. Egyrészt mert jobbak, másrészt Dárdai ennyire rövid idő alatt képtelen csodát tenni. Igaz, nem zárható ki, hogy a magyar játékosok csak azért is hangulatban nagyot futballoznak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek