Celeb

Szikorát megdöbbentette a kidobott x-faktoros

kbv

Létrehozva: 2014.09.23.

Elvarázsolta Szikora Róbertet saját darabjának bemutatóján Kósa Zsolt. A mentor éppen ezért teljesen megdöbbent, amikor kiderült, hogy néhány nappal korábban a színészt kidobták az X-Faktorból.

Nem ismerlek valahonnan? – kérdezte hatalmas szemeket meresztve Szikora Róbert egy tehetséges színésztől, akit a saját darabja, a Macskafogó bemutatóján Tájfel szerepében ismert meg.

– Lehet, hogy találkoztunk már – jött kisvártatva a válasz Kósa Zsolttól, aki szerénységében nem akarta megmondani, hogy két héttel korábban az X-Faktor színpadán állt a mentorral szemben.

Két igen és két nem, az RTL tehetségkutatóján mindössze ennyi jutott a 42 éves Kósa Zsoltnak, aki így ki is esett.

– Nyáron voltam az X-Faktor válogatóján, dzsesszt énekeltem. Szikora és Little G igennel szavazott rám, de Alföldi és Gabi nemmel, mert szerintük túl sok volt oda, amit előadtam – kezdte Zsolt, akibe semmiféle sértettségérzés nincs, amiért nem jutott tovább.

– Azért jelentkeztem, mert éppen nem volt sok színházi munkám, és nagyon örülök, hogy a két zenésztől kaptam egy-egy igent – folytatta az énekes, aki pár héttel később a Macskafogóban Tájfel szerepében lépett fel a Velencei-tó partján. A bemutató utáni bulin aztán újra találkozott Szikorával, a darab zeneszerzőjével és szövegírójával. Bár a mentor emlékezett rá, hogy látta már valahol, de csak bő egyórás beszélgetés után ismert rá. A két zenész egyből barátságot kötött.

– Aznap, amikor Zsolt volt a válogatón, legalább nyolcvan embert hallgattunk meg. Tehetséges, jó hangú énekesnek tartom, de aznap valahogy nem ő kellett a többieknek, valószínűleg a kora miatt. A velencei előadáson Patai Annán kívül csak az ő tehetsége villant ki, fantasztikusan énekelt, és mindehhez még szenzációsan el is játszotta a darabot. Meg is kerestem utána, mint művész, és mint ember is szimpatikus – áradozott a színészről Szikora, aki azt mondja, ő sem sajnálja, hogy Zsolt végül nem jutott tovább az X-ben, hiszen a színházi munka jobban áll a férfinak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085931_auto_resized.png
origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076179_auto_resized.jpg
ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról