Aktuális

Milliós kártérítésre vár a félvak asszony

Bors

Létrehozva: 2014.09.26.

Közel két hónapja vár a jogos kártérítés megfizetésére egy félvak asszony, akinek beázott a lakása. Mária azóta is a büdös, tönkrement otthonában él, és csak vár.

Bodnár Lászlóné Mária az ideális áldozat. Az Újpesten, egy panelház III. emeletén élő, 61 esztendős asszony 13 évvel ezelőtt gyakorlatilag teljesen megvakult, miután súlyos agyidegsorvadás lépett fel nála. A fényt még érzékeli valamennyire, de most már csak árnyakat lát.

Az asszony betegségét és gyengeségét kihasználva azóta már négyszer rabolták ki a városban. Ezek az esetek mind komoly nyomot hagytak benne, bár igyekezett feldolgozni a történteket. Mária lakása augusztus 5-én azonban beázott, miután a felette lévő ingatlanban egy sarokszelep eltört, ebben a szomszéd nem volt hibás. Az asszony lakásában milliós kár keletkezett, miután közel félezer köbméter víz zúdult le. Az áramot az egész emeleten ki kellett kapcsolni, amíg kiszáradtak a falak.

 – A beázás után a szomszédaim jöttek át segíteni, itt lapátolták a vizet. Másnap reggel az volt az első dolgunk, hogy felhívtuk a társasház biztosítóját. Azért többes számban mondom, mert én jegyzetelni már nemigen tudok, és a szomszédom, Mártika segített nekem – mondja Mária. – Automata vette föl a telefont, bediktáltuk a kért adatokat, és vártunk. A kárfelmérő első bejelentkezésére egy hetet vártunk – panaszolta a betegeskedő asszony. A szaki tíz perc alatt végzett, majd elviharzott.

Augusztus közepén érkezett a számlájára 277 ezer forint, mindenfajta előzetes jelzés nélkül, amihez azóta nem mer hozzányúlni. – Ez a pénz semmire nem elég, ezért megfellebbeztük a biztosító döntését. Annyi visszajelzést kaptunk, hogy egyik osztály átadta a másiknak, azóta hallgatnak.

A Bors megkereste a biztosítót, hogy megtudjuk, hogyan sikerült milliós kárra 277 ezret kiutalniuk. Mária történetének részletei biztosítási titoknak minősülnek, és ezek feltárásához az érintett engedélye szükséges. Az ügyre visszatérünk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711661419
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711661419
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711661419
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei