Aktuális

Már 18 embert megfertőzhetett az első amerikai ebolás

Bors

Létrehozva: 2014.10.02.

Félrediagnosztizálták az orvosok az első amerikai földön élő ebolást Texasban. A beteg Libériából érkezett, de ez elkerülte a doktorok figyelmét.

Hatalmasat hibáztak az amerikai egészségügyben, ez a figyelmetlenség rengeteg ember életébe kerülhet. Az Afrikából érkezett, Thomas Duncan rosszul érezte magát ezért tért be az egyik dallasi kórházba. Az egészségház személyzetének minden információt megadott magáról. Többek között azt is, hogy a fekete kontinensről érkezett. Ezt a fontos tényt, mégis figyelmen kívűl hagyták az orvosok a betegség megállapításánál.

Összesen négy nap telt el a férfi megbetegedésétől a karanténba helyezésig. Ez idő alatt rengeteg emberrel került kapcsolatba a negyvenöt éves úr. Szerencsére úgy tűnik, hogy csupán tizennyolc embert fertőzött meg. Biztosat azonban csak a vérvizsgálatok után tudnak mondani az orvosok. 

- Ezt elszúrtuk – vallotta be a kórház egyik alkalmazottja. - Nagyon nagy a hajtás a sürgősségi osztályon, ezért néha becsúsznak hibák – folytatta. Az Egyesült Államokban jelenleg is folyamatosan keresik azokat, akikkel Thomas kapcsolatba lépett. 

Az első amerikai ebolás útja

Szeptember 20 – A libériai állampolgár, Thomas Duncan megérkezett a dallasi reptérre.

Szeptember 24 – Elkezdte a betegség tüneteit mutatni.

Szeptember 26 – Elment orvoshoz, félrekezelték és hazaküldték a kórházból.

Szeptember 28 – Karanténba helyezik Duncant.

Szeptember 30 – A vérvizsgálat kimutatja, hogy a férfi ebolás.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek