Celeb

Elkábították és kirabolták Zalatnay Cinit

GYLF

Létrehozva: 2014.10.02.

Több millió forint értékben loptak el ékszereket Zalatnay Ciniék otthonából – értesült a Bors. Az énekesnő és lánya állítólag nem ébredt fel a betolakodókra, arra gyanakszanak: elkábították őket.

Ismeretlen tolvajok vitték el Zalatnay Cini évtizedeken át összegyűjtött ékszereit, óráit – köztük számos márkás és egyedi darabot – értesült a Bors. Az énekesnő hónapokon át igyekezett titokban tartani, ami történt, mert állítólag a nyomozók is ezt kérték tőle. A tettesek azonban nem kerültek rendőrkézre, a nyomozást megszüntették. Zalatnay egyik ismerőse megerősítette információinkat.

– A nyár közepén egy éjszaka betörtek Ciniékhez. Ő maga mesélte az ismerőseinek, a rendőrök is többször megfordultak náluk. Azóta mindig csak annyit mondott, egyelőre nyomoznak, nincs fejlemény. De az összes ékszerének lába kelt – mondta neve elhallgatását kérő forrásunk.

A Bors először a rendőrségnél érdeklődött, valóban történt-e lopás, melynek során nagy értékben tűntek el órák, ékszerek a településen. „Tárnokon egy esetben – 2014. június 17-én éjjel – történt lopás, melynek kapcsán lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A nyomozást – mivel az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható – a nyomozóhatóság 2014 augusztusában felfüggesztette” – közölte a Borssal Beluzsárné Belicza Andrea, rendőr százados, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Más forrásból úgy értesültünk, hogy az énekesnőt és lányát el is kábították a betörés során, de ezt a rendőrség nem erősítette meg.

A Bors munkatársa utolérte Zalatnay Cinit is, aki megdöbbentő részleteket árult el az esetről. – Hajnali egykor még fenn voltunk, a gyanú szerint kettő és négy között történhetett a dolog. Sem én, sem Niki, de a kutyám sem kelt fel. Azt mondták a nyomozók, mostanában valami spray-vel szoktak befújni a lakásokba, amitől elkábulnak a bent alvók. Azt sem zárhatjuk ki, hogy ez történt. Negyvenévi munkámat vitték el. A gardróbban volt a táskám, amivel a fellépésekre járok, abban még készpénz is volt, az előző napi szlovák fellépésből. És az ékszereim. Értékes, márkás, egyedi darabok, és a családi örökség egy része. A teraszajtót emelték ki hátul, a teraszon egy fél fülbevaló leesett és egy kisebb táska a nagyból. Ez volt a vésztartalékom, ha megszorulnék vagy nem lenne mihez nyúlnom. Körülbelül négymilliós kár ért – mondta kétségbeesetten Cini, akinek a barátai azóta rendszeresen nézik a hirdetési oldalakat, hátha felbukkan valamelyik darab. Szerencsére az énekesnőnek az ékszerek nagy részéről volt képe, hiszen koncerteken, te­levíziós felvételeken viselte ezeket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról