Aktuális

Fülpiszkálókat dobozolnak Szita Bence gyilkosai

pgj

Létrehozva: 2014.10.02.

A 11 éves Szita Bence brutális megöléséért tényleges életfogytiglanra ítélt Kertész József és Bogdán József fülpiszkálókat dobozol a sopronkőhidai börtönben – tudta meg a Bors. A két férfi ezzel közel ötezer forintot keres havonta.

Hónapokkal ezelőtt írtunk arról, hogy Polcz Erika – aki megbízást adott a kisfiú megölésére – kalocsai mintás terítőket hímez teljes munkaidőben a börtönben. Havonta körülbelül 10-15 ezer forintja marad a munkadíjából. Megtudtuk, tettestársai, Bogdán József és Kertész József – akik az ítélet szerint kegyetlenül megkínozták, majd élve eltemették Szita Bencét – változatlanul a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben töltik büntetésüket.

A speciális elkülönítőbe, amit különleges biztonsági körletnek hívnak, a saját biztonságuk érdekében kerültek korábban. Kertész és Bogdán a börtön kft. megbízásából napi négy órát dolgozik, havi ötezer forintért. Eközben sem hagyhatják el a körletet. Zsákszámra kapnak fülpisz­kálókat, amelyeket százasával csomagolnak kicsi műanyag dobozokba.

– A hatályos törvények alapján – kötelező dolgozniuk a munkaképes elítélteknek – mondta a Borsnak Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Sajtóirodájának vezetője, aki arról, hogy Bogdán és Kertész is a foglalkoztatottak között van-e, a személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem adhatott tá­jékoztatást. Ugyanakkor el­mond­ta, minden elítéltnek kötelező a számára felajánlott munkát elvégeznie. Az a törvényalkotó célja, hogy a fogvatartottakat értelmes munkával kössék le, és emellett a fogva tartásuk költségeihez is hozzájáruljanak.

A tényleges életfogytiglani ítélet értelmében naponta huszonhárom órát zárt ajtók mögött, a legszigorúbb fokozatban őrzik mindhárom gyerekgyilkost, csak szigorú fel­ügyelet mellett mehetnek sétára is. Úgy tudjuk, ugyan­úgy, mint Polcz Erika, Bogdán József is a zárkájában végzi el a munkát, míg Kertész József a speciális körleten belül kialakított munkaterületen. A levonások után megmaradó munkadíjukat telefonálásra, a börtönben lévő boltban tartós élelmiszerre vagy akár hozzátartozóik támogatására költhetik. Bogdán és Kertész elvileg a havi egy látogató fogadásán kívül senkivel nem érintkezhet, sétájukon is csak egyedül lehetnek. Információink szerint a két férfit senki nem látogatja a börtönben. 

25 percig kínozták a kisfiút

Szita Bencének 2012. október 29-én azért kellett meghalnia, mert nevelőapja barátnője, Polcz Erika mélységesen gyűlölte. Kertész a saját autójával egyedül, Bogdán pedig Polcz Erikával és Bencével ment Sántosra, ahol végeztek a kisfiúval. Azt mondták a gyereknek, hogy elviszik egy buliba.

Bogdán nem sokkal azután, hogy kiszálltak az autóból, leütötte a kisfiút, Kertész bement az erdőbe, és elkezdte ásni a gyerek sírját. Polcz Erika zseblámpával világított. A leütött fiút Bogdán a frissen ásott gödörig maga után húzta, majd belefogott a kegyetlen, csaknem huszonöt percig tartó kínzásába. Szita Bencén a boncoláskor ötvenkét sérülést találtak. A gyerek még életben volt, amikor a megásott gödörbe húzták és eltemették. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713607217
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713607217
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713607217
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713607217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713607217
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban