Zalatnayt koldusbotra juttatja a biztosítója

biztosító
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 03. 05:10
Szerződése volt, mégsem akar fizetni a biztosító Zalatnay Saroltának az ellopott ékszerei után. Az énekesnő pert fontolgat, már csak azért is, mert a milliókat érô órákkal, aranyakkal együtt anyagi biztonságát is elvesztette.
GYLF

Nagy figyelmet keltett a csütörtöki cikkünk, amely arról számolt be, hogy a nyár közepén, egy éjszaka kifosztották Zalatnay Cini tárnoki otthonát.

Az énekesnőtől, állítása szerint, közel négymillió forint értékben vittek el ékszereket, órákat és készpénzt úgy, hogy sem ő, sem a lánya, sőt a család kutyája sem ébredt fel. A Bors most megtudta, Zalatnay biztosítást kötött, tehát elvileg megtérítenék a kárát, de csalódnia kellett.

– Körülbelül két éve volt biztosításom az ingatlanra és az ingóságaimra is. Külön az ékszerekre nem kötöttem, de azt mondták, hogy a meglévő nagyon jó szerződés. Ha csak elesnék otthon és kórházba kerülnék, akkor is minden költségemet fizetnék. Az ellopott ékszereim értékét azonban nem nagyon szeretnék – panaszolta a Borsnak Cini. – Úgy tájékoztattak, hogy szerintük nem volt megfelelő a házunk zárrendszere.

A hátsó teraszajtót emelték ki, nyár volt, negyven fok, bukóra állítottuk, de így is kinyithatatlan volt. Az udvarra senki nem lát rá, így felmerült a gondolat, hogy ismerős lehetett az elkövető. A hatóságok azt is megjegyezték, örüljek, hogy nem ébredtünk fel. Ki tudja, mi történt volna akkor? A nyomozás alatt megkértek, ne beszéljek az esetről, mert megnehezítheti a nyomozást. Most úgy tűnik, nem jártak sikerrel. Abban nem hiszek, hogy a négy évtized alatt összegyűjtött ékszereimet az interneten próbálják meg eladni, de azért többen figyeljük a hirdetési oldalakat. Az ügyvédemnél van minden szükséges irat, pert fontolgatok – magyarázta Cini.

Az énekesnő azt sem titkolta, hogy az utolsó tartalékait veszítette el. A közel négymillió forintnyi ékszert azért is őrizte nagyon gondosan, hogy ha megszorulna, legyen mihez nyúlnia. Most azonban anyagilag teljesen kiszolgáltatottá vált.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.