Celeb

Zámbó Krisztiánéknak párterápia az Édes élet

Sz. B.

Létrehozva: 2014.10.08.

Mintha átkot hozna az Édes élet a benne szereplő párokra, sorra szakítanak azok, akik a műsor kezdetén még szerelmesen turbékoltak. Zámbó Krisztiánéknál más a helyzet, ő és Zsuzsi a képernyőn kiveszekszi magát.

A műsor előtt többet vitatkoztunk – állítja Zámbó Krisztián, aki szerint, amióta a TV2 képernyőjén cívódnak kedvesével, sokkal kiegyensúlyozottabb a kapcsolatuk.

Az Édes élet szereplői közül Berki Krisztián és Pamela útjai kettéváltak, és Varga Viktor szûrét is kitette Cynthia. Zámbóékat, úgy tűnik, nem kell félteni.

– Nemhogy megromlott volna, sokkal jobb lett a kapcsolatunk – kezdte a Borsnak Krisztián. – Az a vicces, hogy a műsor előtt sokkal többet veszekedtünk, könnyebben hajba kaptunk, mert igazán egyikünk sem foglalta le magát, és reggeltől estig egymás nyakán lógtunk. Most is együtt vagyunk, de az egész napos forgatás mindkettőnk energiáit leköti – magyarázta.

Mint mondja, a kamerák előtti csetepatékkal kiadják magukból a feszültséget, ami pozitívan hatott a kapcsolatukra. – Jó ez a közös munka, teljesen felpörgette az életünket. A legkülönbözőbb helyekre jutunk el, mindenféle őrültséget teszünk együtt, a kamera előtt lezajlott veszekedéseink pedig terápia jellegűek. Miután elvonult a stáb, jól megpuszilgatjuk egymást, és jókat szeretkezünk – árulta el a tökéletes kapcsolat titkát Krisztián.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606013
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak